Hátrányos helyzetű gyerekekért dolgoznak a háztartási gépek
A Balatonon állnak majd munkába két jó ügy érdekében is a Gorenje konyhai- és háztartási gépei: idén karácsonykor a biztonságos pihenést, valamint a hátrányos helyzetű gyerekek nyári vakációját segíti adományokkal a vállalat. A Magyar Vöröskereszt Balaton-parti egységeibe 1 millió forint értékben kerülnek többek között hűtőszekrények, mikrohullámú sütők, vízforralók és kenyérpirítók. A gépeknek nyáron a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat önkéntesei és a gyerekek látják majd nagy hasznát.

A Balatonon állnak majd munkába két jó ügy érdekében is a Gorenje konyhai- és háztartási gépei
Az idei energiaválság még inkább felhívta a figyelmet az energiatakarékos, modern háztartási gépek fontosságára. A humanitárius szervezetek által fenntartott otthonok, táborok esetében azonban a gépek életkora mellett sok esetben azok hiánya is nehezíti a mindennapokat. A Gorenje ezért már több éve adományoz az ünnepek idején konyhai és háztartási gépeket jótékonysági szervezeteknek, idén karácsonykor a Magyar Vöröskereszt munkáját segíti a vállalat.
Évi 350 önkéntes, 3000 eset
Az adományok egy része a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálathoz kerül. A szervezet munkatársai nyaranta 13 Balaton-parti település 19 strandján, évente több mint 300 önkéntessel együtt látnak el szolgálatot – a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket kezelik. A közel 2 hónapon keresztül tartó szolgálatatban sok egészségügyi főiskolás és orvostanhallgató is részt vesz. A kezdeményezés 2007-es indulása óta az önkéntesek több mint 50 ezer esetet láttak el, ebből 8 alkalommal közvetlen életmentő beavatkozásra került sor.
Gépekkel a kényelmesebb nyaralásért
A Gorenje-gépek másik része a Magyar Vöröskereszt balatonlellei üdülőjébe érkezik, ahol a főszezon jelentős részében hátrányos helyzetű gyermekek nyaralnak. A Balaton déli partján lévő szálláshelyen olyan gyermekek táboroznak, akiknek családja önerőből nem tudná finanszírozni a nyaralást. Az itt töltött napok alatt a gyerekek megismerkednek a Magyar Vöröskereszt alapelveivel és tevékenységével, megtanulják az elsősegélynyújtás és a katasztrófavédelem alapjait, miközben a hajókirándulások során, a strandokon vagy a kalandparkokban számos élménnyel gazdagodnak.
„Konyhai- és háztartási gépekből mindkét helyszínen komoly hiány mutatkozott, az adományokat az elsősegélynyújtó szolgálat, valamint az üdülő és a program vezetőjével közösen választottuk ki. Az elsősegélynyújtó szolgálat táborhelyére többek között hűtők, vízforralók, mikrohullámú sütő, kenyérpirító és porszívó is került. Bár csak néhány hónap múlva kezdjük használni a gépeket, a nyári hónapokban nagy segítséget jelentenek majd mind a gyerekek, mind az önkéntes elsősegélynyújtók számára, hogy kényelmesebben és könnyebben teljenek a mindennapok. Ezúton is köszönjük a Gorenje Magyarország támogatását”
– mondta Waller-Fekete Judit a Magyar Vöröskereszt szociális szakmai vezetője.
Kovács Kinga a Gorenje marketingvezetője az adományozás kapcsán elmondta:
„Szerettük volna, hogy a termékek olyan helyre kerüljenek, ahol azokra valós igény mutatkozik és ahol a legnagyobb hasznát tudják venni az eszközöknek.”
Hozzátette, örülnek, hogy az adományok jó célt szolgálnak, és segítik egy ilyen nagy múlttal rendelkező szervezet mindennapi működését.
Kapcsolódó cikkeink
250 forintos kuponok közel 200 Tescóban = több millió forintnyi kapaszkodó 3600 gyermeknek
Egy bántalmazó kapcsolatban nevelkedett háromgyermekes család életének újrakezdését is támogathatják…
Tovább olvasom >Mezőgazdasági gépektől a díjnyertes konyhai innovációkig: a Gorenje 75 éve teszi egyszerűbbé az életet
Az élet egyszerűbbé tétele – a kezdetektől fogva ez volt…
Tovább olvasom >Az Auchan több mint 1 milliárd forinttal támogatta a közösségeket 2024-ben
Az Auchan Magyarország 2024-ben összesen 1 milliárd 10 millió forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >