Hatpöttyös: célszerűség és humánum
Célszerűség, szakmai érdeklődés, humánum – ez a sok szempontból rendhagyó székesfehérvári Hatpöttyös étterem kialakulásának és munkájának alapja. A szimpatikus családi vállalkozásban a legkisebb gyermek sérült, az ő foglalkoztatása adta az ötletet, sajátságos híd építését az egészséges és a fogyatékos emberek között. Az önkormányzat által támogatott étteremben tevékeny 17 munkatárs közül a séf és az ügyvezető kivételével mindenki csökkent munkaképességű, és napi 4 órában dolgozik. A hétköznap 11–18 óra között nyitva tartó Hatpöttyösben nincs a la carte étlap, naponta egy-egy hagyományos, kímélő és vegetáriánus menüvel várják a vendégeket. Divatos irányzatok mentén készülő ételek minőségi alapanyagokból, éttermi tálalással, szép környezetben – mindez 1100 forint (a zóna menü 770). Szeszes italokat csak rendezvényen kínálnak, a választék tartósítószer-mentes rostos gyümölcslevekből és szörpökből, valamint tisztított vízből készült szódából áll, és persze a kávékból és teákból. Az üzlet az önkormányzat épületében működik, tehát elsődleges célcsoportja az ott dolgozó hivatalnoki réteg, de az „utcáról” is egyre több nyugdíjas és fiatal jár be.
Székesfehérvár, Szent István tér 9.; Tervező: dr. Hermanné Nagy Vera; Konyhafőnök: Bognár Gábor
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >