Hatmillió négyzetméterrel bővül 2013-ig a közép-európai országokban a kiskereskedelmi ingatlanok területe
A régió országai 2013-ig másfélszeresére növelik a kiskereskedelmi ingatlanok területét. Románia és Bulgária dübörög, ezzel szemben Magyarország nagyon lassan halad előre. A beruházókat elriasztja a vásárlók és a jó lokáció hiánya.
A közép-európai országokban körülbelül 6 millió négyzetméterrel bővül a bevásárlóközpontok kínálata 2013-ig, az átadások már a jövő év közepén megkezdődnek – állítja a PMR tanácsadó társaság régiós körképe. A legnagyobb növekedés Bulgáriában és Romániában volt az elmúlt három évben, így a vizsgált országokban – az említetteken kívül Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában – 2010 végére 12 millió négyzetméterre nőtt a kiadható területek nagysága.
A bolgár és a román piac gyorsabban növekedett, mint a többi kelet-európai ország, így a fejlődés ott várhatóan továbbra is kitart. A felmérés szerint Lengyelország ezentúl is vonzó terep lesz a befektetők számára, ugyanis jól élt azzal az adottságával, hogy az ország egyedüliként nem szenvedett el számottevő visszaesést a válság alatt a kiskereskedelmi forgalomban.
A brit–amerikai hátterű PMR elemzője viszonyításképpen Magyarországot emeli ki, ahol a legkisebb iramú az új bevásárlóközpontok átadása, és ez várhatóan így is marad 2013-ig, Csehországgal egyetemben. A szolid bővülés a két ország számára körülbelül 400 ezer négyzetméternyi kiskereskedelmi terület átadását jelenti a következő években – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >