Hatmilliárddal több jut turizmusra
Összességében hatmilliárd forinttal több jut majd a turizmus ágazatra 2011-ben, a marketing büdzsét másfél milliárd forinttal lehet megnövelni. A turizmus ágazatban az egész közép-európai térségre vetítve jócskán van növekedési potenciál, a megfelelő politikával és stratégiával sokat profitálhat belőle Magyarország – nyilatkozta Bánki Erik, a parlament sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában csütörtök reggel.
A politikus az ENSZ turizmus-világszervezetének előrejelzésére hivatkozva közölte: várhatóan 3-5 százalékkal nőhet a térségben a vendégéjszakák száma – áll a tévé közleményében.
A szakpolitikus megerősítette: a Magyar Turizmus Zrt. a kapott támogatások felét működésre fordította. “Ez nagyon sok. Azt jelenti, hogy túl nagy létszámmal, túl bürokratikusan működtek. Ezt jövőre szeretnénk megváltoztatni: a pénz kétharmada megy marketingre és egyharmad az üzemeltetésre. Azt hiszem, ez már egy jó irány” – idézi a Privatbankar.hu a bizottsági elnököt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >