Új javaslat: csak januárban lehetne támogatást kapni
Határidőt szab az NGM a pénztárgépes támogatások igénybevételére. Bár december végén a szakminiszter úgy döntött, hogy a 2014-ben beüzemelt kasszák után is igénybe vehető a legfeljebb 50 ezres támogatás, a vállalkozók nem örülhettek sokáig. A Nemzetgazdasági Minisztérium most azt javasolja, hogy a pénztárgépcseréhez adott állami támogatás igénybevételének végső határideje január 31-e legyen.
Az átállás ütemének fenntartása érdekében javaslatot tesz a szakminisztérium a pénztárgép-cserét figyelemmel kísérő munkabizottságnak, hogy az 50 ezer forintos állami támogatás végső határideje 2014. január 31. legyen. Ennek értelmében az a kisvállalkozó juthat az állami támogatás összegével csökkentett áron online pénztárgéphez, aki január 31-ig beüzemeli az új kasszát. A döntés a munkabizottság álláspontjának ismerete után, előreláthatólag még a héten megszületik – áll a közleményben.
A szakminiszter még december 30-án döntött arról, hogy az sem veszíti el a támogatást, aki nem tudta 2013-ban beüzemelni a pénztárgépét. A minisztérium a NAV adatai alapján alakította ki most azt az álláspontját, hogy elegendő január 31-ig meghosszabbítani a támogatás igénybevételéhez szükséges határidőt.
Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >