Hatalmasat nőtt az internetes kereskedelmi piac tavaly Kínában
Rekordmértékű bővülést hozott 2014 az elektronikus kereskedelmi piacon Kínában, ahol a következő években is hasonló trendet jósolnak a gazdasági szakemberek.
A kínai e-kereskedelmi kutatóközpont (CECRC) frissen közzétett adatai szerint az interneten lebonyolított kereskedelmi tranzakciók értéke tavaly a 13,4 ezer milliárd jüant (2,1 ezer milliárd dollár) is meghaladta. Ez minden idők rekordjának számít a kelet-ázsiai országban, az előző évhez képest pedig az ágazat 31,4 százalékos növekedését jelzi.
Az e-vásárlások nagy részét a vállalatok közti adásvétel tette ki, ennek értéke 10 ezer milliárd jüan körül alakult, s amely 22 százalékos bővülés a 2013-as adatokkal összehasonlítva. Ennél kisebb hányadot tesz ugyan ki a lakossági eladások értéke – 2,8 ezer milliárd jüan -, ám e területen az átlagnál is nagyobb, több mint 50 százalékos volt a növekedés tavaly. Ez a kínai internetezők, mobilinternetet használók, valamint az e-boltok számának emelkedéséhez köthető – véli a CECRC.
Az okostelefonokon leadott rendelések értéke például két és félszeresére nőtt tavaly, s már 928 milliárd jüant tett ki. A növekedést a mobiltelefonokon való fizetési lehetőségek bővülése is fűti, így például ma már a legnépszerűbb, az SMS helyét is váltó WeChat programon és más közösségi médiaoldalak használatával is másodpercek alatt fizethetnek a vásárlók, amelyhez adott esetben még bankkártyára sincs szükségük – közölte a CECRC.
Az ágazat a munkaerőpiacon is meghatározó: Kínában 2,5 millió munkahely közvetlenül, 18 millió pedig közvetetten kapcsolódik az e-kereskedelemhez.
Az elektronikus adásvételt a kínai kormány is ösztönzi. A kabinet április elején jelentette be, hogy az ágazat növekedése érdekében könnyíti az adminisztrációs terheket, a külföldi állampolgárokra vonatkozó korlátokat, a fogyasztók érdekében pedig javítani fogja például a fizetés biztonságát és fellép az interneten forgalmazott hamis árucikkek ellen. A szektor a szakértők szerint a jövőben is erős növekedést mutat majd: az iReserach kutatóintézet 2018-ra a forgalom megduplázódását, s 4 ezer milliárd dolláros forgalmat jósol, a KPMG szerint pedig a kínai piac az évtized végére nagyobb lesz, mint az Egyesült Államoké, Franciaországé, Németországé, Nagy-Britanniáé és Japán együttvéve. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ez az döntés az egész szójapiacot érinti
A kínai hatóságok öt brazil vállalat esetében felfüggesztették a szójabab…
Tovább olvasom >A világgazdaság nyugati és keleti blokkra szakadása rengeteg veszéllyel jár
A világgazdaság nyugati és keleti blokkra szakadása olyan méretű károkat…
Tovább olvasom >Az AI-ban látják az értékesítés növelésének jövőjét a kínai kereskedők
A kínai e-kereskedelmi szektor egyre nagyobb mértékben alkalmazza a mesterséges…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >