Hatalmas zambiai privatizáció győztese lehet a Bonafarm
Csányi Sándor agrárérdekeltsége, a Bonafarm-csoport egy hatalmas zambiai mezőgazdasági privatizációban vesz részt, nem is rossz esélyekkel.
A ZDA (Zambiai Fejlesztési Ügynökség – Zambia Development Agency) egy hatalmas mezőgazdasági jellegű pályázaton, Zambia Serenje körzetének Nansanga farm bloc elnevezésű privatizációs tenderén összesen két pályázót tartott versenyben.
Henry Sakala ZDA-elnök tájékoztatása szerint a két befutó pályázó, a Sable Transport Limited of Zambia elnevezésű nagy zambiai, elsősorban közlekedési fókuszú vállalat-csoport, illetve a Bonafarm csoport Magyarországról. Ez a két vállalkozás tűnt valóban alkalmasnak a 9350 hektáros főterület, valamint három kapcsolódó farm (ezek 1600, 2700 és 4000 hektáros területek) megművelésére.
A Figyelő információja szerint a projekten állva maradt két versenyző most finanszírozást keres a projekthez, mely feltehetően helyi, vagyis nemzetközi, de afrikai jelenléttel bíró pénzintézeteknél szerveződik, nem pedig magyar bankoknál.
Már csak az a kérdés, hogy mindezt mennyire írja felül a nagypolitika. A Bonafarm csoport erről annyit árult el, hogy a tárgyalások a Bonafarm és a Zambiai Fejlesztési Ügynökség között folyamatban vannak, de annak részleteiről a titoktartási vállalásuk miatt nem lehet tájékoztatást adni. Egyelőre arról sincsen a cégnek információja, hogy a zambiai választásokon nyertes félnek milyen elképzelései vannak a pályázat jövőjére vonatkozóan – írja a Figyelő nyomán a portfolio.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Komplex töltési megoldások üzleti flottáknak Mercedes-Benz és E.ON Hungária együttműködéssel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >