Hatalmas összeggel finnaszírozza az OTP a KITE Zrt.-t
Több mint tízmilliárd forinttal kívánja az idén finanszírozni az OTP Bank a nádudvari KITE Zrt.-t, amelyben 46,86 százalékos kisebbségi tulajdonrésszel bír – írja az agrarszektor.hu. A pénzintézet a hitelezést arra a stratégiai partnerségi megállapodásra alapozza, amelyet még 2013-ban kötött a legnagyobb hazai agrárintegrátornak számító KITE-vel. A vállalatnak az idén öt bank összesen mintegy 50 milliárd forint hitelkeretet nyújt ahhoz, hogy a cég finanszírozhassa integrált termelői partnereit.
A tavalyi alacsony szintről az idén több mint tízmilliárd forintra kívánja növelni az OTP Bank azt a hitelkeretet, amellyel a nádudvari KITE Zrt. tevékenységeit finanszírozza – közölték az agrárszektor.hu-val egy közelmúltbeli háttérbeszélgetésen a pénzintézet illetékesei. Az OTP a hitelezést arra a stratégiai partnerségi megállapodásra építi, amelyet még 2013-ban kötött az integrátorcéggel. A megállapodást azután hozták tető alá, hogy Guba Sándor, a KITE korábbi dél-dunántúli regionális igazgatója megvásárolta a nádudvari céget a Bige László tulajdonában lévő pétfürdői Nitrogénművek Zrt. elől, majd a társaság elnöke lett. Később – tavaly februárban – az OTP 46,86 százalékos, közvetett kisebbségi tulajdonhányadot szerzett a KITE-ben.
A 2013-as bejelentés szerint a stratégiai együttműködéssel lehetővé válik, hogy olyan kiemelt mezőgazdasági fejlesztési projektek valósuljanak meg, amelyek a KITE Zrt. és az általa integrált gazdálkodók számára egyaránt fontosak lehetnek. A megállapodás stabil pénzügyi hátteret biztosíthat ahhoz is, hogy a vállalat termelői partnerei javítsák versenyképességüket, növeljék beruházásaikat, illetve innovatív technológiákat alkalmazzanak – tartalmazza a 2013-as közlemény.
A megnövelt idei hitelkerettel az OTP közvetlenül a KITE működését kívánja segíteni, így járulva hozzá a KITE integrátori tevékenységének finanszírozásához. Emellett az OTP csoporthoz tartozó Merkantil Bank Zrt. a nádudvari cég gépkereskedelmi finanszírozásában vállal szerepet.
A KITE tájékoztatása szerint a vállalat finanszírozásában az idén az OTP Bank mellett az MKB Bank, az ING Bank, a Raiffeisen Bank és a Commerzbank vesz részt. A céget korábban a CIB Bank és a Budapest Bank is hitelezte, de e pénzintézeti kapcsolatok 2014 végével megszűntek. A nádudvari vállalat termelői partnerei finanszírozásához összesen mintegy 50 milliárd forintos éves hitelkeretet használhat fel. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >Békés vármegyében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgasága betegsége
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elsőként Újkígyóson majd Mezőberényben vett…
Tovább olvasom >A NAK falugazdászai ingyen elkészítik a gazdaságátadási pályázatokat
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kisüzemi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka
Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2…
Tovább olvasom >Labubu-láz: közel 400%-os profitnövekedéssel száguld a Pop Mart – már a Mattelt és a Sanriót is előzi
A „csúnya-aranyos” Labubu-figurák köré épített őrület, a vakdobozos értékesítés és…
Tovább olvasom >8,5 millió pékáru fogyott egy év alatt: helyi pékségek, kézműves ízek, tudatos választások a Kifli.hu-nál
Az elmúlt 12 hónapban a vásárlók több mint 8,5 millió…
Tovább olvasom >