Hatalmas átalakuláson mennek keresztül a szolgáltató központok
A magyarországi szolgálató központok (shared services center, SSC) közel fele továbbra is a 2000-es évek elején virágzó, mára elavult üzleti modell alapján működik, miközben világszerte egyre inkább megfigyelhető az a trend, hogy az SSC már nem csak kiváltja, de optimalizálja is az anyavállalatok tevékenységeit – hangzott el az EY, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) közös konferenciáján. A szakértők szerint ahhoz, hogy a szolgáltatók fenn tudják tartani meghatározó szerepüket a gazdaságban, elengedhetetlen, hogy adaptálják az új technológiai megoldásokat, illetve el kell mozdulniuk az end-to-end folyamatszervezés irányába.
A hazai szolgáltató központok jelentős része továbbra is egy közel 20 éves működési modell szerint végzi tevékenységét. Az érettebb SSC-k ugyan már megkezdték szervezetük fejlesztését és képesek komplex, magas hozzáadott értékű üzleti folyamatokat is összehangoltan működtetni, de még ők sem tudnak teljes mértékben eleget tenni a globális anyavállalatok elvárásainak az EY ügyfelei körében végzett elemzése szerint.
A multinacionális cégek a jövőben már olyan szolgáltatókra bíznák folyamataik központosítását, akik nem csak a meglévő ügymenetek kiváltására alkalmasak – például bejövő számlák könyvelése –, hanem arra is, hogy a piaci trendeknek megfelelően optimalizálják azokat. Az említett esetben robotika és mesterséges intelligencia teszi lehetővé a bejövő számlák emberi beavatkozás nélküli könyvelését. A cégvezetők számára ugyanis a hatékonyság akkor növelhető a legdinamikusabban, ha minden kiszervezett tevékenységük összehangoltan működik üzleti szolgáltató központban (Global Business Service, GBS), és a piaci trendekkel párhuzamosan vagy akár azokat megelőzve folyamatosan fejlődik.
„Ahogy zárul a bérolló Nyugat-Európával szemben, egyre fontosabb, hogy a szolgáltató központok a hatékonyságjavítás élharcosaivá váljanak a nemzetközi hálózatokon belül. Akkor őrizhetik meg versenyképességüket, ha a költségcsökkentésen felül képesek lesznek valódi hozzáadott értéket teremteni az anyavállalatok számára. Ezt két lépésen keresztül tudják megvalósítani. Egyrészt új technológiák alkalmazásával, másrészt globális end-to-end folyamat szervezéssel, ami a jelenlegi helyzetükből az intelligens szolgáltató központok irányába mozdíthatja el a vállalatokat” – emelte ki Komáromi Réka, az EY szakértője.
Az ágazat további növekedését vetíti előre, hogy dinamikusan növekszik azoknak a vállalati funkcióknak a száma, amiket a cégek a jövőben akár teljes mértékben szolgálató központokba szerveznének ki. A pénzügyi folyamatokat a vezetők 100 százaléka, a beszerzési funkciót 71 százalékuk, a HR-t pedig 68 százalékuk a jövőben teljesen átadná az SSC-k számára az EY globális elemzése szerint.
Kapcsolódó cikkeink
Megtérül a fenntarthatóság
Az EY 2024-es Fenntartható Érték Tanulmánya szerint a fenntarthatósági beruházások…
Tovább olvasom >Felkészülten keresik a legjobb akciókat a vásárlók – EY karácsonyi felmérés
A vásárlók többsége kifejezetten keresi és várja az ünnepi leárazásokat…
Tovább olvasom >Indul az Európai Unió Innovációs Alapjának újabb pályázati köre
Novemberben várhatóan több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik meg…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >