Hat új DESPAR élelmiszerüzlet nyílik a LUKOIL-töltőállomásain
Tovább nő az élelmiszerüzlettel is rendelkező LUKOIL-töltőállomások száma. A 2015-ben megnyitott első három üzlet mellett idén már hat további LUKOIL-benzinkúton is lehetőség nyílik a tankolás mellett a bevásárlás elintézésére, a szupermarketekben megszokott, kedvező árszínvonalon.
Hat új DESPAR nyílik a LUKOIL hazai töltőállomásain, elsőként március 8-án Érden és Dunakeszin, ezt követően áprilisban négy további helyszínen. A már meglévő diósdi, tatabányai és budapesti üzletekkel együtt így már összesen kilenc LUKOIL-benzinkúton várják a szupermarketekhez hasonló kínálattal és árakkal rendelkező élelmiszerüzletek a vásárlókat.
„A LUKOIL-töltőállomásokon 2015-ben megnyitott első három élelmiszerüzlet teljesítménye megerősített minket abban, hogy szolgáltatásaink és kínálatunk szélesítésével jó úton járunk. Vásárlóink szívesen összekapcsolják a tankolást a napi bevásárlással, de olyan vevők is rendszeresen betérnek ezekbe az üzletekbe, akik kifejezetten az elérhető árú és széleskörű élelmiszerkínálat iránt érdeklődnek. Ezen visszajelzések alapján döntöttünk úgy, hogy jelentősen bővítjük a DESPAR élelmiszerüzletek számát töltőállomásainkon” – hangsúlyozta Horváth Dori Jenő, a Normbenz Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
Az élelmiszerüzletek nyitása mellett az elmúlt években a Normbenz Magyarország Kft. számos fejlesztést hajtott végre a vásárlói igények mind teljesebb kiszolgálása érdekében, így például megújult a LUKOIL-töltőállomások üzemanyag-kínálata, és elérhetővé váltak a shopokban az igényes kávéfogyasztók körében is közkedvelt Dallmayr kávék. Időszakos pontgyűjtő hűségakciók keretében emellett különböző termékcsaládokból – egyebek mellett sportszerek, étkészletek, játékok – válogathatnak a vásárlók.
Kapcsolódó cikkeink
Elfogadták a plázastopot: új engedély kell a nagyobb kereskedelmi üzletek működtetéséhez
Augusztus 18-án a Magyar Közlönyben megjelent az úgynevezett „plázastopról” szóló…
Tovább olvasom >Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg
Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart…
Tovább olvasom >Három vármegye, ahol nem a karácsony a csúcs: nyáron száguld a kiskereskedelem
Országos szinten december a kiskereskedelem csúcshónapja: az ünnepi szezon és…
Tovább olvasom >További cikkeink
50 milliárdos veszteség után vezetőcsere és díjkorrekció a Mohunál
Tavaly 50 milliárd forintos veszteséggel zárt a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási…
Tovább olvasom >A Waberer’s és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg
A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre…
Tovább olvasom >Temu és Shein a célkeresztben: feketelistára kerülhetnek a kínai piacterek
A kínai online piacterek – köztük a Temu, a Shein…
Tovább olvasom >