Hat tonna vajdasági búza a Magyarok Kenyeréhez
Sorra tartják a Magyarok Kenyere program búzagyűjtő napjait. Zentán például több mint hat tonna búzát adományoztak a régió termelői. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében a Magyarok Kenyere program keretében a Kárpát-medence számos vidékéről ajánlanak fel búzát a helyi gazdák, az országhatáron túlról is. Július 23-án a szerbiai Vajdaságban, Zentán rendezték meg a búzagyűjtő napot, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének (VASZ) szervezésében.

A Magyarok Kenyere programban a vajdasági gazdák a szövetségén keresztül a kezdetek óta részt vesznek, így a mostani már a hatodik olyan alkalom volt, amelynek során a termelők búzát adományozhattak a rászoruló gyermekek számára. Az elmúlt évek során szinte mindig megduplázódott az összegyűjtött búza mennyisége: az első évi néhány száz kilogrammtól tavaly már eljutottunk a négyezer-négyszáz kilogrammig. Idén ezt a több mint hatezer kilogrammnyi mennyiséggel sikerült túlszárnyalnunk. Köszönhetően egyrészt annak, hogy a búza igen jól termett, másrészt annak, hogy a gazdák adományozási kedve is jelentős mértékben növekedett – mondta Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke a magyarszo.com-nak. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
Lázár János: nem agrárpolitikára, hanem vidékfejlesztésre van szükség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: gazdálkodói igényfelmérés segítheti az öntözési képzések fejlesztését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az OECD tagországok GDP-növekedése 0,3 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


