Hat százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma
A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért forgalma 6,0 százalékkal bővült januárban, a szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele pedig 3,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A gyorsjelentés szerint januárban a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,8, illetve 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 22 milliárd forintra nőtt, ezen belül a szállásdíj-bevétel 4,1 százalékkal, 12 milliárd forintra, a vendéglátásból származó bevétel 0,9 százalékkal, továbbá az egyéb bevételek 6,1 százalékkal, egyaránt 5 milliárd forintra emelkedtek.
Januárban a külföldi vendégek száma 7,9 százalékkal, 255 ezerre, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 5,8 százalékkal, 644 ezerre nőtt. A külföldivendég-éjszakák száma a kilenc turisztikai régióból egyedül a dél-dunántúli régióban csökkent.
A januári vendégforgalom nagysága alapján a legjelentősebb küldő országok közül legnagyobb mértékben, egyaránt 16 százalékkal, az Ausztriából és a Romániából érkezők által eltöltött vendégéjszakák száma emelkedett, a keresletbővülés Olaszország és az Egyesült Királyság esetében 5,0 és 4,7 százalékos volt. A Németországból és az Oroszországból érkező vendégek 6,3, illetve 15 százalékkal kevesebb vendégéjszakát vettek igénybe.
A belföldi vendégek száma 7,8 százalékkal, 285 ezerre, az általuk eltöltött éjszakáké 6,1 százalékkal, 621 ezerre bővült. A belföldivendég-éjszakák alapján mért vendégforgalom hat turisztikai régióban nőtt, háromban – a Tisza-tónál, Nyugat- és Közép-Dunántúlon – csökkent.
A szállodák szobakihasználtsága 0,9 százalékponttal, 39,1 százalékra emelkedett.
Széchenyi Pihenőkártyával a kártyatulajdonosok 19 százalékkal többet költöttek, a működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján 1653 egység fogadott el pihenőkártyát, 887 millió forint értékben.
Január végén a kereskedelmi szálláshelyek száma 2355 volt, 1,5 százalékkal nőtt egy év alatt, a kiadható férőhelyek száma 2,5 százalékkal bővült, meghaladta a 204 ezret. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >K&H: kopogtat a vakáció, irány a nagyvilág!
A nyári külföldi utazások sok középiskolás számára az első igazi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >