Hat és fél tonna füstölt árut foglalt le az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal
Mintegy 6,5 tonna füstölt árut foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy fővárosi húsüzlethez tartozó egységben, higiéniai és nyomon követési hiányosságok miatt az egység tevékenységét felfüggesztették, elrendelték a termékek visszahívását a forgalomból. Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható.
Az egységből fővárosi és Pest megyei húsüzletekbe, valamint hétvégi piacokra szállítottak.
A Nébih csütörtöki közleménye szerint az ellenőrök 55 tétel, jelöletlen, nem nyomon követhető élelmiszert (sonkát, kolbászt, pácolt félkész termékeket) foglaltak le.
Közölték: a padozat, az oldalfalak és a mennyezet több helyen sérült, koszos, repedezett volt. A fűszerek tárolására és kimérésére használt helyiségben a munkapult erősen szennyezett, a mérleg koszos és rozsdás volt.
A közlemény szerint az egységben semmilyen nyomon követési rendszert nem vezettek, így a termékek eredete nem volt bizonyítható.
A termékek jellegének megfelelő elkülönített tárolást sem biztosították minden esetben, valamint az eszközfertőtlenítő sem működött. Az ellenőrzés idején a húsok bontására használt helyiségben a maximálisan megengedett 12 fok helyett 15 volt.
A dolgozók részére kialakított öltöző és szociális helyiség szintén koszos volt, és hiányoztak a higiénikus kézmosás feltételei – írta a Nébih.
Az egységben a termékek készítésekor, az előírásoktól eltérően, fagyasztott alapanyagokat is felhasználtak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közös összefogással kell megvédeni a gazdák érdekeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 55 tonna ismeretlen eredetű mézet vont ki a forgalomból a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: számíthatnak a kormányra a szőlősgazdák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >