Használtbútor-piacteret indít az IKEA Európa-szerte
Sikeres oslói és madridi teszteket követően az IKEA Európa-szerte be kívánja vezetni használtbútor-platformját. A lakberendezési áruházlánc olyan szereplőkkel kíván versenybe szállni, mint az eBay vagy a Depop.
Elsőként Spanyolország és Norvégia
Az IKEA vásárlói már évek óta visszavihetik régi bútoraikat az üzletekbe, amiért cserébe az új ár akár 50%-áig terjedő értékű vásárlási utalványt kapnak. Az így visszavett termékek az üzletek „Második esély” részlegébe kerülnek. A most bevezetésre kerülő „IKEA Preowned” platform azonban picit más: itt a felhasználók – a Vintedhez vagy az eBay-hez hasonlóan – közvetlenül egymásnak adhatják el használt termékeiket.
A koncepció eddig sikeresnek bizonyult és a kereskedő most Spanyolország, illetve Norvégia egészére, néhány éven belül pedig minden európai piacára kiterjeszti azt – legalábbis Jesper Brodin, az Ingka Group, az IKEA legnagyobb franchise-partnerének vezérigazgatója által a Financial Timesnak adott nyilatkozat szerint.
Piaci igényekre reagálva
Bár pénzügyi részleteket nem közölt, Brodin kiemelte a platform iránti komoly érdeklődést és hangsúlyozta és kiemelte annak fontosságát, hogy néha egy vállalatnak ösztönösen kell dönteni. A szakember valós piaci igényt és egyfajta társadalmi mozgalmat, amelyből, ha a vállalat kimarad, lemarad. Véleménye szerint bár az IKEA már számos kezdeményezést indított fenntarthatósági céljainak elérése érdekében, most először a Preowned testesíti meg azt az értéket, amellyel versenyre kelhet az eBay-jel vagy a Depoppal.
A platform működése egyszerű: a felhasználók feltöltik saját fotóikat a bútorokról és beárazzák a terméket, az IKEA pedig a mesterséges intelligencia segítségével kiegészíti azokat, például a méret- és az eredeti árra vonatkozó információval. A vásárlókat védelmi garancia illeti meg, az eladók pedig banki átutalással vagy IKEA-utalványban kaphatják meg az ellenértéket – utóbbi esetben az áruházlánc 15%-os bónuszt is ad az eladási árhoz.
Kapcsolódó cikkeink
A vallást, a hidakat és a műtőt is meghódította a mesterséges intelligencia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia a cégeknél: az alkalmazása ma még versenyelőny, a hiánya holnap már versenyhátrány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Három trend, ami átformálja a munkaerőpiacot az AI hatására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


