Használ a kávé a májnak
Napi néhány csésze kávé elfogyasztása jótékony hatással van a májműködésre – derül ki az amerikai rákkutató intézet (NCI) vizsgálatából.
Azok a krónikus hepatitis C-ben szenvedő betegek, akik naponta három, vagy annál több csésze kávét fogyasztanak, 53 százalékkal lassították betegségük súlyosbodását, mint azok, akik egyáltalán nem isznak kávét.
A kutatás során 766 hepatitis C-s beteget kértek meg, hogy 3,8 éven keresztül számoljanak be napi kávéfogyasztásukról. Ezalatt háromhavonta megvizsgálták a betegeket, kétszer pedig májbiopsziát is elvégeztek rajtuk, hogy megállapítsák állapotuk változását.
Így jutottak arra a következtetésre, hogy a kávéfogyasztás és a májmegbetegedések súlyosbodása között fordított irányú kapcsolat van. Korábbi, patkányokon végzett kísérletek során már észlelték, hogy a koffein megakadályozta a májrák kialakulását.
A kutatás során azt is megfigyelték, hogy a zöld, illetve fekete tea fogyasztása – habár azok is tartalmaznak koffeint – nincs hatással a májmegbetegedések alakulására, igaz, csak kevés teafogyasztó volt a megfigyeltek között.
A WHO adatai szerint évente 3-4 millióan betegszenek meg hepatitis C-ben, hetven százalékuknál a betegség krónikussá válik, ami akár májrákhoz is vezethet– írja a Pénzcentrum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >