Háromszáz új alkalmazottat vesz fel IKEA
Háromszáz új dolgozót vesz fel az IKEA a jövő tavasszal megnyíló új soroksári áruházába, a munkaerő toborzása október óta tart – mondta Szabó Ágnes áruházvezető szerdán az épülő áruház bemutatóján.
Hozzátette: a mintegy 16,8 milliárd forintos beruházással megépülő áruház az IKEA harmadik üzlete lesz Magyarországon, és ez lesz az ország legnagyobb áruháza.
Az épület szerkezete elkészült, a belső gépészeti munkák folynak – tájékoztatott. Az áruház belső kialakítása, és a termékek elhelyezése év elején indulhat.
Hozzátette: a dolgozók nagyjából ötven százalékát már felvették, eladási területekre, logisztikai és éttermi egységekbe keresnek még munkaerőt. A toborzási tapasztalatokról azt mondta, hogy kilencszáz jelentkező volt az első körben, az áruház jövő tavaszi megnyitására biztosan sikerül feltölteni a létszámot.
Az internetes értékesítés tesztelése a régióban folyamatban van, Magyarországon várhatóan 2017-ben elindulhat – mondta Varga-Nagy Eszter, az áruházlánc kommunikációs vezetője.
A soroksági IKEA mintegy 35 ezer négyzetméteres lesz, 1200 férőhelyes parkolóval, ahol elektromosautó-töltőket is elhelyeznek. Lesz kültéri játszóház is, amit a soroksári óvodások terveinek felhasználásával építenek fel.
Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, összesen 330 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig több mint 40 áruház üzemel.
Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2015. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14 százalékkal, 47 milliárd forintra nőtt. Az adózott eredmény 2,477 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 1,628 milliárd forintról. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint együttműködés – IKEA-s bemutatótérrel gazdagodott a Soproni Egyetem
Ünnepélyes keretek között adták át a Soproni Egyetem új oktatási…
Tovább olvasom >Hasít a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Magyarország forrásainak a magyar családoknál és a vállalkozásoknál van a…
Tovább olvasom >2,75 milliárd dolláros beruházást jelentett be a Heineken Mexikóban
A Heineken mintegy 2,75 milliárd dollár értékű beruházást hajt végre…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >