Háromnapos szabadtéri gasztroélményeket kínálnak áprilisban
Három különleges naphoz, a Föld, a Tájházak és Szent György napjához kapcsolódva kirándulással, természetjárással, szabadtéri eseményekkel egybekötött gasztronómiai élményeket kínál a Magyar Turizmus Zrt. Kóstolj bele a tavaszba! címmel április 22. és 24. között.
Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) turisztikai vezérigazgató-helyettese a szentendrei Skanzenben tartott pénteki sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a három környezetbarát és hagyományőrző eseményhez speciális program- és szállásajánlatokat gyűjtöttek össze országszerte.
Emlékeztetett arra, hogy 2016 a gasztroélmények éve. A tematikus év első népszerűsítő akciója a már hagyományosnak számító Torkos csütörtök volt, a mostani Kóstolj bele a tavaszba! háromnapos hétvégi akció pedig első alkalommal jelentkezik, összefogva a Föld napja nemzetközi rendezvényt, a Szent György-napi szokásokhoz szorosan kapcsolódó Tájházak napját és az Európa-szerte a tavasz kezdetének tartott Szent György-napot, amikor először hajtották ki az állatokat a legelőre. A programok és a gasztronómiai kínálat ezeknek a napoknak a témájához illeszkedik – fűzte hozzá.
Glázer Tamás a Gasztroélmények éve kapcsán szólt arról is, hogy a nemzetközi felmérések szerint a turistaköltések harmadát az ételek és italok teszik ki. Kiemelt szempont, hogy a hazai gasztronómiai rendezvényeken olyan termékekkel lehessen találkozni, ahol maguk a termelők is bemutatkoznak.
Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a skanzen egyfajta közvetítő szerepet tölt be. Kiemelte: a megújult skanzen már régóta sokkal több, mint régi épületek, tárgyak bemutatása, hanem életminőség-javító tudást próbál átadni a 21. század emberének.
Bereczki Ibolya, a skanzen főigazgató-helyettese, a Tájházszövetség elnöke emlékeztetett arra a kezdetektől deklarált törekvésükre, hogy a tájházak ne csak épületet, gyűjteményt, kiállítást jelentsenek, hanem közösségteremtő és közösségi helyszínek is legyenek.
Felidézte: a Tájházak napja 2013-ban indult és szorosan kapcsolódik április 24-hez, Szent György napjához. Az egész Kárpát-medencében, de Európa-szerte is erős a Szent György-kultusz, szerepe nemcsak a művészettörténetben, művelődéstörténetben, hanem a néprajzban és a népi hagyományokban is nagyon fontos. Segítő szent volt, elsősorban a pásztorhagyományokhoz kötötték.
Bereczki Ibolya elmondta még, hogy az idén csatlakozott mintegy ötven tájház saját gasztronómiai kínálatot is nyújt, a rendezvények egyszerre szólnak a település saját közösségéhez és a betérő látogatókhoz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Gasztronómiai fesztiválok egész évben a Balatonnál
A Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, Fekete Tamás sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy…
Tovább olvasom >Megvan az itthoni vendéglátóipari költés lélektani határa
Többek között ez is kiderül abból a reprezentatív kutatásból, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >