Hárommillió forinttal támogatta idén a rászoruló Alapítványokat a Moments ostya
A Moments ostya igyekszik minden évben segíteni a rászorulókon, az idei év nyereményjátékának keretein belül megvalósuló „Segítő pillanatok” aktivitás büszkén vállalt célja az volt, hogy felhívja a figyelmet, három fantasztikus Alapítvány kimagasló munkájára, és annak fontosságára.
A legnehezebb kérdés az volt, hogy kinek segítsünk, hiszen rengeteg rászoruló kezdeményezés van… végül három hihetetlenül kedves, szerető és elhivatott Alapítványt választottunk, akik talán kevesebb figyelmet kapnak a mindennapokban és adományunkkal érdemben segíthetjük fejlődésüket, fennmaradásukat és munkásságukat, melyet kitartóan végeznek az év minden egyes napján. – mondta Dézsi Rita, a Moments ostya márkamenedzsere.
A kampány népszerűsítésében többek között Rákóczi Ferenc, Weisz Fanni és Török Ábel is részt vett, hogy minél szélesebb közönség megismerhesse e jó ügy érdekeit.
A fogyasztók elképesztő szorgalmának köszönhetően, sikerült teljesíteni a kitűzött célokat, így a Moments ostya – 1-1 millió forint adománnyal támogatott három kiemelt alapítványt: a Humusz Szövetséget – akik a manapság nagyon aktuális témában, a környezeti fenntarthatóság témakörében tevékenykednek;
a Lámpás ’92 Alapítványt, akik a fogyatékossággal élő embertársaink családias környezetben történő foglalkoztatásával foglalkoznak; illetve a Csodakutya Alapítványt – akik évente legalább 450 fogyatékkal élő gyermek részére heti rendszerességgel biztosítanak állatasszisztált, terápiás fejlesztést a négylábúak segítségével.
A Moments ostya jótékonysági aktivitása egy nagyszerű kezdeményezés, amely azoknak segít, akiknek valóban szükségük van rá. Reméljük, hogy a jövőben minél több szervezet inspirálódik példájukon keresztül, hogy közösen teremtsenek boldog pillanatokat!
Kapcsolódó cikkeink
Új, AXE Fine Fragrance kollekció: az illat, amit nem tudsz kiverni a fejedből!
2025-ben egy merész termékbevezetéssel, és egy nagyívű kampánnyal rukkolt elő…
Tovább olvasom >Nők étterme
Különleges kampánnyal hívja fel a figyelmet a női vállalkozók szerepére…
Tovább olvasom >A fenntartható jövőért kampányol a SPAR Szlovéniában
„Ami körbejár, az összeköt” címmel indított új kampányt a SPAR…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eredményes évet zárt a PENNY – Központban a vásárlói élmény és a fenntartható megoldások
A PENNY Magyarország a kiskereskedelmi szektor meghatározó szereplőjeként a kihívások…
Tovább olvasom >Őrzi piacvezető pozícióját a tavaly 20 éves Lidl
Tavaly ünnepelte 20 éves magyarországi jelenlétét hazánk piacvezető FMCG-lánca, a…
Tovább olvasom >A technológiai fejlesztésekbe, az üzlethálózatba és a kollégák képzésébe invesztált a dm
A dm a vásárlók hűségét annak a kiegyensúlyozott összteljesítménynek tulajdonítja,…
Tovább olvasom >