Háromezer kilogramm debreceni páros az idei Zamat fesztiválon
Három nap alatt összesen háromezer kilogramm debreceni páros kolbásszal várják az érdeklődőket a hétvégén a Nagyerdőbe, a hetedik alkalommal megrendezendő Zamat fesztiválon – közölték a szervezők a rendezvény sajtótájékoztatóján, a debreceni víztoronyban.
Széles Diána, Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere felidézte, hogy három évvel ezelőtt elkészítették az azóta a hungarikumok listájára is felkerült pároskolbász-kódexet, a debreceni páros eredeti receptúrájával.
A kódexet aláíró helyi éttermek mind vállalták, hogy csak az eredeti receptúra szerint készítik és kínálják a páros kolbászt – tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy a hétvégi Zamat fesztiválon az éttermek versengenek majd a legzamatosabb debreceni páros cím elnyeréséért, az amatőröknek pedig Vágod? címmel hirdetnek versenyt.
Az induló csapatok 4-4 kilogramm húst, szalonnát és minden hozzávalót megkapnak a kolbász elkészítéséhez, egyetlen feltétel, hogy a húst – az eredeti receptnek megfelelően – nem darálhatják, késsel kell összevágni a töltelékbe – ismertette a részleteket Széles Diána.
Miklósvölgyi Péter, fesztivált szervező Campus Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: az idei fesztivál újdonsága, hogy a klasszikus ízeket képviselő éttermek mellett az ország és a régió legjobb streetfood szolgáltatói is főszerepet kapnak.
A zamatos ételeket zamatos pálinkák kíséretében fogyaszthatják a résztvevők: a több mint százféle pálinkát az ország legjobb manufaktúrái szállítják Debrecenbe – jelezte Miklósvölgyi Péter.
Zenében sem lesz hiány: fellép a fesztiválon a Kowalsky meg a Vega, koncertet ad Geszti Péter, ott lesz a Kelet Brass Band és a Karaván Família, Kori & Günter nagy szülinapi koncertjén pedig felcsendülnek a legismertebb Acoustic Gallery-, Electric Gallery-, Szfinx-, P. Box-, Omen-slágerek, valamint részletek a Hairből, a Jézus Krisztus Szupersztárból és az István a királyból is – hangzott el a sajtótájékoztatón. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az első főzőcsatornánk
A hazai gasztronómia fejlődésében komoly közvetett szerepet játszottak a világ…
Tovább olvasom >Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros…
Tovább olvasom >Spárgaszezon indul Magyarországon: exportnagyhatalom vagy gasztronómiai lehetőség?
Miközben Nyugat-Európában tavaszi csemegeként ünneplik, itthon még mindig csak szűk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >