Hároméves fejlesztési terv a Borsodinál
A következő három évben a Borsodi Sörgyár megújítja palackozó részlegét, derült ki a cég június 18-ai sajtóeseményén. A hosszú távú, nagyértékű beruházás első fázisaként a gépsoron 28 éve üzemelő palackfejtőgépet cserélték le egy új, a piacon jelenleg elérhető legmodernebb típusra. Biztató évkezdetet követően erős nyárra számít a Borsodi Sörgyár. Ugyanakkor az idén 45 éves vállalat tisztában van vele, hogy az egyre magasabb igényeket támasztó piacon még nagyobb jelentősége lehet a szakértelemnek és a gyár által kínált minőségnek.

Vuleta Zsolt
ügyvezető
Borsodi Sörgyár
Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezetője az elmúlt időszak és a 45 év eredményeit értékelve kiemelte, hogy nincs idő a nosztalgiázásra:
– A mögöttünk álló egy évben azt látjuk, hogy egyre többen keresik a minőséget, egyre erősebb a magyar sörkultúra. De ez nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk. A Borsodi mindig is olyan vállalat volt, amely a hagyományaira építve folyamatosan kereste a lehetőséget a fejlesztésre, újításra. Erről szól a most következő időszak is, hiszen idén belevágtunk az utóbbi évek legnagyobb beruházásába, melynek köszönhetően akár évi kétmillió hektoliterre emelhetjük üzemünk kapacitását. //
Kapcsolódó cikkeink
Újra együtt a csapat: Ismét a Borsodi a hazai férfi futballválogatott hivatalos söre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csaknem 4,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Gyulahús Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkötelezett a kormány a hazai feldolgozóüzemek támogatása mellett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >