Három százalék fölött bővülhet a német gazdaság

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 24. 00:01

A német ipari és kereskedelmi szövetség (DIHK) 2,3 %-ról 3,4 %-ra módosította Németország idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos várakozását – mondta Martin Wansleben, a DIHK vezetője a Der Spiegel című lapnak.

Martin Wansleben szerint a gazdaság minden területére kezd kiterjedni az élénkülés, a hazai kereslet is bővül már némileg a munkanélküliség mérséklődésére. Júliusban 2008 novembere óta legalacsonyabb szintre csökkent a német munkanélküliség, már a 13. egymást követő hónapban mérséklődött. Mintegy 40,3 millióan álltak alkalmazásban, 72 ezerrel, 0,2 százalékkal többen mint egy évvel korábban. A 40,3 milliós foglalkoztatási szám a legmagasabb második negyedévi adat a német újraegyesítés óta, és alig marad el a 2008 negyedik negyedévi 40,7 milliós foglalkoztatási rekordtól.
Csütörtökön közölte a német központi bank (Bundesbank), hogy a német gazdaság az idén várhatóan 3 százalékkal bővül, túlnyomórészt az export felfutásának köszönhetően. A második negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a német GDP az előző negyedévhez képest, ami az újraegyesítés óta elért legnagyobb növekedés. Az első negyedévi növekedés 0,2 százalék volt. Tavaly átlagosan 4,9 százalékkal csökkent a német GDP – közli a Népszabadság Online.




Kapcsolódó cikkeink