Három napig Magyarországra figyel a versenyjogi szakma
A mai nappal kezdetét veszi a világ versenyhatóságait tömörítő Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) konferenciája, amelynek virtuális formában idén a Gazdasági Versenyhivatal ad otthont. A péntekig tartó világkonferencia előadásait és panelbeszélgetéseit több mint 130 ország közel 1700 versenyjogi szakembere követi figyelemmel.
Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének nyitóbeszédével vette kezdetét ma délben a Nemzetközi Versenyhálózat világkonferenciája. A péntekig tartó, virtuális esemény idei házigazdája ugyanis – kiemelkedő szakmai megtiszteltetésként – a magyar nemzeti versenyhatóság. Az eseményen nyitóbeszédet mondott Andreas Mundt, a német versenyhatóság elnöke, az ICN irányító testületének vezetője, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.
„Az ICN teret biztosít a nemzetközi együttműködéshez, tapasztalat- és tudáscseréhez, valamint közös nevező kialakításához egy olyan világban, amely szorosabban összekapcsolódik, mint valaha. Az idei éves konferencia egyúttal az ICN 20. évfordulóját jelenti. Gratulálok Rigó elnök úrnak és csapatának, hogy megszervezték ezt a nagyszerű eseményt”
– mondta Andreas Mundt.
A konferencia három napja alatt a világ legkülönbözőbb országaiból több mint 100 előadó vitatja meg a versenyjogi szakmát foglalkoztató, aktuális kérdéseket. Ezek közé tartozik többek között a határokon átnyúló versenykorlátozások elleni nemzetközi fellépés, a Covid-19 járvány alatti válságkartellek megítélése és határmezsgyéi, vagy a digitalizációval és innovációval kapcsolatos versenyhatósági kérdéskörök. A szakmai program során mutatja be a GVH vendéglátóként a fenntartható fejlődés és a versenyjog összefüggéseit feltérképező speciális projektjét is, amely első alkalommal mérte fel globális szinten a versenyhatóságok és tanácsadó cégek körében a versenyjogi jogérvényesítés környezeti fenntarthatósági szempontjait.
„A szabad és tisztességes világkereskedelem pártján vagyunk, de hogy versenyképesek maradhassunk, biztosítanunk kell a valódi versenyt. Ehhez erős versenyhatóságok szükségesek, amelyek jól végzik a dolgukat”
– fogalmazott megnyitójában Szijjártó Péter.
A konferencia – az egyes országokban jelenleg is érvényben lévő lezárásokra, illetve utazási korlátozásokra tekintettel – a virtuális térben zajlik, így teremtve meg mindenki számára a részvétel esélyegyenlőségét. Az online lebonyolításnak köszönhetően ugyanakkor a rendezvény a világszervezet korábbi éves üléseit is meghaladó érdeklődést vonz: a szakmai programokat mintegy 130 ország csaknem 1700 versenyjogi szakembere követi nyomon.
„Komoly, szorgos munkával kivívott megtiszteltetés és egyben nagy lehetőség Magyarország számára a versenyhatósági világtalálkozó megszervezése. A versenyfelügyeleti feladatokat érintő naprakész tudás, a legmodernebb vizsgálati és elemzési módszerek, illetve a világ minden tájáról összegyűjtött tapasztalat fontos a GVH számára. Mindezek birtokában a magyar nemzeti versenyhatóság hatékonyabban tudja védeni a tisztességes piaci versenyt, amely hazánk minden állampolgárának érdeke”
– mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.
GVH Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkeink
A GVH kész beavatkozni az élelmiszerek piacán zajló folyamatokba
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyomon követi az élelmiszerek piacán zajló…
Tovább olvasom >Vizsgálja a GVH az eMAG vállalkozástámogatási vállalásainak teljesítését
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálja, hogy az eMAG vállalásának megfelelően…
Tovább olvasom >GVH: Az online Árfigyelő bővítésének piacélénkítő hatása van
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer piacélénkítő…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >