Három megyében is újabb szarvasmarha-állományokban észleltek kéknyelv betegséget
A laboratóriumi vizsgálatok Baranya, Somogy és Tolna megyében is újabb szarvasmarha-állományokban mutatták ki a kéknyelv betegséget, ezért a hatóság módosította a megfigyelési és védőkörzetet. A már korábban elrendelt intézkedések továbbra is érvényesek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a Tolna megyei Szedresen, Kisszékelyen, Kaposszekcsőn, a Somogy megyei Kutason, valamint a Baranya megyei Liptódon is megállapították a kéknyelv betegség kitörését, ezért tovább nőttek a korlátozás alá vont területek. A kitörést ezúttal is a vírus 4-es szerotípusa okozta.
A 2015. szeptember 10-én elrendelt intézkedések változatlanul érvényesek, azokat az új kitörés körüli 20 kilométeres körben elhelyezkedő, fogékony állatokat tartó telepek esetében is alkalmazni kell – hívja fel a figyelmet a hivatal.
Az állategészségügyi hatóság a kitörések körüli 20 kilométeres sugarú körben lévő gazdaságokban található valamennyi fogékony állatnál elvégzi a rovarirtó szerrel történő kezelést és a védőoltásban még nem részesült egyedek vakcinázását. Az ezeken kívül eső területeken a vakcinázás önkéntes alapon kérhető az állományokat ellátó állatorvostól, alapvetően az állattartó költségére, aki állami támogatást is igénybe vehet – közölte a Nébih.
A hivatal tájékoztató anyagot készített a betegséggel kapcsolatos tudnivalókról a gazdáknak. A kiadványt tízezer példányban a következő hetekben juttatják el állattartókhoz, elsőként az érintett megyékben. A tájékoztató letölthető a hivatal honlapjáról is, ahol elérhetőek a korlátozás alá vont területekkel kapcsolatos aktuális anyagok, a ki- és beszállításra vonatkozó információk, valamint további hasznos tudnivalók is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Nagy István: hamarosan újraindulhatnak a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >Tovább erősödnek a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >