Harmincötezren látogatták meg a debreceni Farmer Expot
Több kiállítója és látogatója volt a debreceni Farmer Exponak, mint egy évvel ezelőtt – mondta Vaszkó László vásárigazgató a hétfői zárást követően az MTI-nek.
Négy nap alatt több mint 35 ezren keresték fel a vidék-Magyarország legnagyobb agrárexpóját, ahol az idén meghaladta a háromszázat a kiállítók száma – tette hozzá a szakember.
Elmondta azt is, hogy az aszályos időszakok után egyre többen új megoldásokat, új technológiákat, új nemesítésű növényeket kerestek az expón.
Vaszkó László szerint generációváltás tanúi is lehettek: számos üzleti megbeszélésen ugyanis „az apák jelenlétében, de már a fiúk tárgyaltak”.
Határon túli területekről, főként Romániából és Ukrajnából is nagy számban voltak érdeklődők, de sok vidéki család is azért hozta el a gyerekeket, mert már otthon sem látnak háziállatot – emelte ki a vásárigazgató.
A Farmer Expó hétfői zárónapja egyébként az állatbemutatók jegyében telt. Volt szarvasmarha és sertés fajtabemutató, juh és kecske fajta- és tenyészállat-bemutató, továbbá lovastorna és lófelvezető verseny is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >