Harmincéves a Martfűi Sörgyár
A kormány támogatja azokat a cégeket, amelyek munkahelyeket teremtenek, fejlesztenek, beruházásokat hoznak létre, amilyen a Heineken is – hangsúlyozta Budai Gyula, a külgazdasági és külügyminisztérium miniszteri biztosa hétfőn Martfűn, ahol a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. Martfűi Sörgyárának harmincéves fennállását ünnepelték.
Budai Gyula megjegyezte, hogy Martfű bevételének mintegy húsz százalékát biztosítja a cégcsoport, amely szavai szerint a profit mellett a magyar érdekeket is szem előtt tartja.
Pálffy Dezső aranydiplomás agrármérnök, az Első Szövetkezeti Sörgyár alapítója felidézte, hogy 28 kelet-magyarországi termelőszövetkezet és állami gazdaság a sörpiacon uralkodó hiány pótlására alapította a sörgyárat. A Szolnokhoz közeli sörgyár 1985-ben kezdte meg a termelést, ma már mintegy 70 alkalmazott dolgozik a gyárban – tette hozzá.
A martfűi gyár éves termelése a kezdeti 250 ezer hektoliterről mintegy 700 ezer hektoliterre emelkedett, de évi 800 ezer hektoliter sör gyártásához is elegendő a kapacitás.
Joris Huijsmans, a Heineken Hungária vezérigazgatója a martfűit a Heinken legmodernebb sörgyárának nevezte, amely az elmúlt 30 év alatt kiválóan teljesített. Kitért arra, hogy a Heineken másik hazai , soproni gyára 1895-ben kezdte meg tevékenységét, mintegy két évtizeddel azután, hogy későbbi anyavállalata a Heineken Amszterdamban, 1873-ban megalakult. A cég Magyarországon Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. néven működik 2004 óta – tette hozzá. A nyilvános cégadatok szerint a Heinken Hungária Sörgyárak Zrt. tavalyi éves értékesítési nettó árbevétele 2014-ben meghaladta a 50,7 milliárdot, 2013-ban 49, 5 milliárd forint volt. A bevétel exportból származó összege 2014-ben 2,16 milliárd, 2013-ban 1, 91 milliárd forint körül alakult. A társaság adózott eredménye két évvel ezelőtt 406 millió forint volt, míg tavaly 224 millió forint volt a veszteség.
Mára a Heineken cég több mint 170 országban aktív szereplője a sörpiacnak. Mindkét hazai gyár 7000 négyzetméteres készáruraktára 14 millió palack tárolására alkalmas. Percenként mintegy 12,5 ezer palack Heineken fogy világszerte, ami évi 22,1 millió hektoliter sört jelent. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tavaly 20,9 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak
Tavaly 20,9 millió hektoliter sört főztek a csehországi sörgyárak, ami…
Tovább olvasom >Házisörfőzők Nemzetközi Versenye szombaton a Főzdeparkban
Ingyenes programok, főzdetúrák és kilenc ország legjobb házisörei várják az…
Tovább olvasom >Az offline találkozásokért indított kampányt a Heineken
A felnőttek több mint fele érzi úgy, hogy túlterheli a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >