Hárman vehették át a NAK Károlyi-díját
Fazekas Szabolcs, Kozma Tibor és Rácz Imre kapta a kamara által alapított elismerést.
A NAK országos küldöttgyűlésének a gödöllői Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum adott otthont, 2023. december 13-án. Az eseményen Győrffy Balázs NAK-elnök számolt be a kamara ez évi tevékenységéről, valamint Szedlák Attila főigazgató terjesztette elő a 2024. évi költségvetést. A küldötteket Jakab István MAGOSZ-elnök is köszöntötte. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a jövő évben várható pályázati lehetőségekről tartott tájékoztatást. A rendezvényen a kamara által 2019-ben alapított Károlyi Sándor-díjakat is átadták. Évente legfeljebb három személy részesülhet a kitüntetésben, az agrárgazdaság, az élelmiszeripar vagy a vidékfejlesztés területén elért kiváló teljesítménye és magas színvonalon végzett szakmai tevékenysége elismeréséül. A javaslattevő bizottság ez évi díjazottakra vonatkozó egyhangú szakmai álláspontjával a kamara országos elnöksége is egyetértett.
A díjakat Győrffy Balázstól és Jakab Istvántól vehette át a három díjazott:

(Fotó: NAK/Lévai Zsolt)
Fazekas Szabolcs a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tomajmonostora polgármestere. Szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, ő is ezt a hivatást választotta. Több cikluson keresztül, mind a mai napig tagja a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlésnek. Előbb önkormányzati képviselőként, majd 2006-tól polgármesterként igyekszik fejleszteni települését, nemrégiben például falubusszal gazdagodtak. Létrehozták a Tomajmonostora és Újszentgyörgy Gyermekeiért Alapítványt, amelyen keresztül táborokat szerveznek a gyerekeknek a helyi vállalkozók segítségével. Emellett – immár hagyományosan – karácsonykor hústermékekkel, tartós élelmiszerekkel támogatják a rászorulókat.

(Fotó: NAK/Lévai Zsolt)
Kozma Tibor, a NAK Győr-Moson-Sopron vármegyei Kistermelői, együttműködés és helyi kezdeményezések osztályának elnöke. 1993 óta gazdálkodik családjával együtt, jelenleg 67 hektár szántóföldet, 40 hektár erdőt és 0,3 hektár szőlőt művelnek. 1998 óta önkormányzati képviselőként, később alpolgármesterként, majd 2006-tól napjainkig polgármesterként tevékenykedik Csikvándon. A település 2012 óta vesz részt a Startmunka Minta- és az arra épülő egyéb programokban, aminek köszönhetően nagyban csökkent a munkanélküliség a faluban. A közmunkaprogram második évétől kizárólag a mezőgazdaságra fókuszált a helyi közfoglalkoztatás. Kozma Tibor kiváló példakép időseknek és fiataloknak arra, hogy a mai viszontagságos helyzetben miként lehet a családnak biztos megélhetést nyújtva gazdálkodni.

(Fotó: NAK/Lévai Zsolt)
Rácz Imre a NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei elnöke. Gyermekkora óta kötődik a mezőgazdasághoz. Tanulóként, majd később munkavállalóként is a növénytermesztés és a gépészet érdekelte. Alapító tagja a 2007-ben alakult Balkányi Gazdakörnek, elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Gazdakörök Szövetségének. A NAK vármegyei elnökeként szívügyének tekinti a térségbeli gazdálkodók piacra jutásának elősegítését, a kisgazdaságok megerősítését, valamint az összefogásban rejlő pozitívumok kihasználását. A 2010-es évek elején elkezdett munkálkodni egy jégkármérséklő rendszer kiépítésén, mely nem csak szűkebb pátriáját védi a jégkárok ellen, hanem az ország teljes területén védelmet nyújt a gazdák számára. Az ő áldozatos munkájának is köszönhető, hogy a 2018. május 1-jén induló országos rendszer kiépítője és üzemeltetője a kamara lett. 2012-ben a vidékfejlesztési miniszter Aranykoszorús Gazda-Díjat adományozott részére.
NAK
Kapcsolódó cikkeink
Megkezdődött az idei tagdíj-megállapítási időszak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál
Ez év június 15-től július 15-ig tart a tagdíj-megállapítási időszak…
Tovább olvasom >Az egységes kérelmek kétharmadát idén is a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségével adták be a gazdák
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai idén is tevékenyen közreműködtek…
Tovább olvasom >Agrárkamara: az egységes kérelmek kétharmadát idén is a kamara segítségével adták be a gazdák
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai idén is tevékenyen közreműködtek…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >