Harmadával drágulhat a horvát sertéshús
Horvátországban a tavalyinál negyedével kisebb kukorica- és szójatermés várható a statisztikai hivatal legfrissebb becslése szerint; a mezőgazdasági kamara ennél is nagyobb veszteségre számít.
A horvát statisztikai hivatal adatai szerint idén 25 százalékkal kevesebb kukorica- és szója-, 18 százalékkal kevesebb cukorrépa- és 4 százalékkal kevesebb napraforgótermés várható Horvátországban – írta a Glas Slavonije napilap.
Az ország legkeletibb részében a kukorica teljes egészében tönkrement, a cukorrépának pedig a fele veszett oda – közölte Mato Brlosic, a mezőgazdasági kamara elnöke, hozzátéve, hogy a helyzet a nyugati régiókban jobb, de az országos átlagot tekintve is 50-60 százalékkal alacsonyabb lesz a terméshozam, mint 2011-ben. A statisztikai hivatal előrejelzései pedig azért kedvezőbbek, mert „ezek a becslések is hasznára lesznek valakinek” – mondta a kamara elnöke.
A holland Rabobank elemzései szerint jövőre a rossz kukorica- és szójatermés miatt a hús 14 százalékkal lesz drágább. Ezen belül a sertéshús ára 31 százalékkal emelkedik – írta a lap. Eszék-Baranya megyében 801 millió horvát kunás kár érte a mezőgazdaságot, amiből a legnagyobb, 316 millió kunás kár a kukoricát érinti – jelentette be kedden Vladimir Sisljagic zsupán, a megye vezetője.
A hosszan tartó aszályos időszak 594 millió kuna veszteséget okozott, 207 milliót pedig a hideg és a fagy – tette hozzá. A mezőgazdasági kamara korábbi becslései szerint Horvátországban az idei aszálykár meghaladja az egymilliárd kunát. (Magyar Nemzet Online, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >