Egyelőre padlón a pénztárgéppiac
Az elmúlt hónapokban jelentősen visszaesett a pénztárgépforgalom. A kasszát használó üzletek eladnák a lassan elavulttá váló eszközeiket, ám azok a forgalmazóknak sem kellenek, mondván, külföldre csak vesztességgel tudnák értékesíteni.
Csak az vesz mostanában pénztárgépet, akinek feltétlenül muszáj – állították a Napi Gazdaságnak a szektorban dolgozó vállalkozások vezetői. Aki mégis vásárolna, az nagyon olcsó megoldást keres, amellyel kihúzza a június végi határidőig – nyilatkozta Golány József, a Cas-Tech-Trade Kft. kereskedelmi vezetője. Senki sem akar több tízezer forintot kifizetni, ha csak 1-2 hónapig használhatja a gépet – tette hozzá Fehér István, az Ágens Bt. tulajdonosa.
Bár a szektorban dolgozó cégek forgalmának elvileg jót tenne, hogy bővítésre vagy vásárlásra kényszerítik a vállalkozásokat, többen kétségüknek adtak hangot. Csopják Tibor, a Prof-Szer Kft. vezetője azt hangoztatta, hogy a forgalmazók és a gyártók június közepére, vagyis két héttel a határidő lejárta előttig ígérték az új pénztárgépek megjelenését, így kérdés, hogy sikerül-e időben beszerezni őket. Félő, hogy átcsapnak a fejük felett a hullámok, azaz várhatóan hirtelen több megrendelést kapnak, mint amennyit képesek feldolgozni. Ha pedig előre rendelnének sok pénztárgépet, akkor lehet, hogy a nyakukon marad a készlet.
Bővebben: http://onlinekassza.hu/hirek/a-szakma-mondja/548-egyelore-padlon-a-penztargeppiac
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >