Hamarosan indul a Brain Bar Budapest fesztivál
A világ jövőjéről, a következő 15-20 év gazdasági, társadalmi, politikai trendjeiről szól a Brain Bar Budapest fesztivál, amelyet június 2-től 4-ig rendeznek 25 helyszínen – mondta a fesztivál társalapítója az M1 aktuális csatornán csütörtökön délelőtt.
Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője kiemelte: a rendezvényen arról is szó lesz, hogy fog alakulni a sorsunk Magyarországon, Közép-Európában.
„Kevés olyan fórum van nálunk, amely igazán jövőorientált, túl sokat foglalkozunk a múlttal. A Brain Bar Budapest egy nagy nemzetközi eseményként, de itt Magyarországon ezen szeretne változtatni. A fórumon a közönség aktív részese a vitáknak, a beszélgetés-sorozatnak, amelyen ott lesznek a vállalati szféra képviselői, a civil szervezetek. A kulturális produkciók mellett nagy és fontos kérdések lesznek napirenden hetven külföldi előadó, intellektuális nagyágyúk bevonásával” – fogalmazott.
Kitért arra, hogy téma lesz a kreativitás és a robotizáció kapcsolata. Szó lesz arról, hogy a tehetségek egyre inkább olyan helyen szeretnek dolgozni, ahol napról napra látják munkájuk eredményét és mindenkit érdekel, miként reagálnak erre a nagyvállalatok, a multik.
Olyan általános kérdéseket is megvitatnak a résztvevők, hogy az emberiség jövője hosszú távon az űrben vagy a Földön van; a fesztivál vendégei között lesz Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Úrállomás egykori parancsnoka.
„A Brain Bar Budapest mindenkinek szól, aki aktívan szeretne gondolkodni a jövőről. A fesztivál alternatívákat mutat fel, ezek közül mindenki saját ízlése, értékrendje alapján választhat” – fejtette ki Böszörményi-Nagy Gergely.
A rendezvényt, amelynek fő helyszíne az Akvárium Klub, a tanárok és a diákok ingyenesen látogathatják. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagyvállalatokkal működhetnek együtt az agrár startupok az ágazati kihívások megoldásában
Lépéskényszerben van az agrárium, amiben a startupoknak kiemelt szerepe lehet.…
Tovább olvasom >Nagy-Vargha Zsófia: újabb húsz vállalkozás elindítását támogatja a Start-program
Újabb húsz fiatal innovatív vállalkozásának megvalósítását támogatja a Nemzeti Tehetség…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >140 millió visszaváltott palack az ALDI-nál
Az ALDI Magyarország üzleteiben rekordmennyiségű, immár mintegy 140 millió egyszer…
Tovább olvasom >