Hamarosan 4 ezer forintba kerülhet egy pizza
Drasztikusan megnövekedtek a pizzériák rezsiköltségei is, így aztán egyre több pizzéria kényszerül arra, hogy árait emelje. A Pénzcentrum friss cikke szerint hamarosan nem találunk már 4 000 Ft alatt 32 centiméteres pizzát.

Van, aki bezár, más a sűrű fillér elvén sokat ad el olcsón
Ilyen árak mellett, elmaradozhatnak a vevők, nem csoda, hogy sorra dőlnek be a pizzázók: a szegedi Pizza Monkey étterem szeptember elsejével, az őszt köszöntve adott közre egy posztot a közösségi oldalukon, melyben egy beszkennelt dokumentummal bizonyítják, hogy körülbelül 2 millió 300 ezer forint lesz havonta a gázszámlájuk az eddigi 250–300 ezer forint helyett, tehát 8–9-szeres a növekedés.
Egy májusi nemzetközi gasztrofelmérés eredményei szerint a magyarok kedvenc nemzetközi étele a pizza lett, a válaszadók 42,3 %-a nyilatkozott úgy, hogy ezt a nemzetközi ételt eszi a legszívesebben.
Ezt erősítette meg a Pénzcentrumnak Hartyányi Orsolya, a Wolt Magyarország éttermi értékesítési és üzletfejlesztési vezetője is:
„A pizzériák fontos éttermi partnereink, futáraink naponta több ezer pizzát szállítanak ki, így nem meglepő, hogy a pizzának indulásunk óta bérelt helye van a legnépszerűbb ételek között.”
Még több ágazati szereplő szólal meg a Pénzcentrum cikkében, itt.
Kapcsolódó cikkeink
Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >Spanyolországban héthavi mélypontra mérséklődött a fogyasztói árak növekedése májusban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >