Hamar megszokták a kasszakezelést az első trafikosok
Úttörőként nyitott Nemzeti Dohányboltot egy ercsi és egy fővárosi vállalkozás. Miközben a legtöbben az utolsó pillanatra hagyták a nyitást, a megkérdezett trafikosok úgy döntöttek, tapasztalataikkal segítik a többieket az első lépéseknél – írja a Magyar Nemzet. A kasszarendszer megbízhatóan működik, a vállalkozóknak a bevételezés okozza a legtöbb fejtörést.
Kockázatos üzleti vállalkozás volt a július 1-jei határidő előtt megnyitni a trafikokat, hiszen csak július 15-től emelik a kereskedelmi árrést 10 százalékra, vagyis a most eladott dohányárut még kisebb haszonnal értékesíthetik – írja a Magyar Nemzet. Ennek ellenére az Ercsiben trafikot nyitó Lőwinger Ildikóék már június 17-én megnyitották boltjukat, az elsők között az országban. Azért döntöttek a korai indítás mellett, mert a július 1-i dátumra, amikor megkezdődik a roham, már szeretnének felkészülni, megtapasztalni a kezdeti nehézségeket. Ez kárpótolja őket a kisebb kezdeti nyereség miatt.
A napilap másik példaként említi a Budapesten dohányboltot nyitó Kriprint Bt.-t is. A vállalkozó elmondta, azért siettek a nyitással, mert mindig az nyer, aki elsőként lép. Kristyánné Lacsán Tímea szerint a vevők így megszokhatják a helyet, azoknak pedig, akik később indulnak, nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük, hogy elcsábítsák a vásárlókat. A hétfői nyitás előtt már sorban álltak az érdeklődők. A vállalkozó szerint az emberek csak a napokban kezdték tudatosan keresni az új trafikokat, most szembesülnek azzal, hogy megváltoztak a jogszabályok.
A boltosok az onlinekassza.hu érdeklődésére beszámoltak arról is, mi a véleményük a kasszarendszerek működéséről.
A speciális pénztárgépet a Laurel szállította, ezt követően három napig bevételeztük az árut – számolt be tapasztalatairól Lőwinger Ildikó. Egyikünk sem dolgozott még hasonló kasszával, ennek ellenére nem volt fennakadás. Azt szerettük volna, ha minden lehetséges probléma felvetődik, amíg még nem olyan nagy a forgalom. A legnagyobb nehézséget a bevételezés jelenti, hiszen amíg a vevők folyamatosan jönnek, addig nehézkes átváltani a programot az árukészlet nyilvántartására, majd vissza az eladásra. Ebédidőben nem zárunk be, mert a vevők nem jegyeznék meg, mikor van szünet, és bosszankodnának, hogy éppen zárva találják a boltot. Így tehát arra sincs mód, hogy a bevételezést ekkor végezzük. A pénztárgép egyébként hibátlanul működik – hangoztatta Lőwinger Ildikó.
Bővebben: http://onlinekassza.hu/hirek/osszes-hir/608-hamar-megszoktak-a-kasszakezelest-az-elso-trafikosok
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >