Halmozhatják az állami támogatásokat a felkészült hazai vállalkozáso
A beruházási támogatások mellett számos energiahatékonysági és K+F forrás is elérhető 2022-ben a hazai cégek számára – hívta fel a figyelmet online rendezvényén az EY. A vállalatoknak lehetőségük van az elérhető támogatások halmozására is, ehhez azonban a projekt tervezésétől kezdve gondos előkészületre van szükség, és figyelni kell az adminisztratív hibák elkerülésére is.
Kapacitásbővítés (40%), gépek cseréje (25%) és a termelőegység vagy telephely fejlesztése céljából (20%) terveznek elsősorban 100 millió forintot meghaladó értékű beruházást a hazai vállalatok – derült ki az EY Magyarország online webinárján résztvevő 100 döntéshozó megkérdezése alapján készült gyors-felmérésből.
Az érintetteknek elsősorban az IPAR 4.0 megteremtését, az IT fejlesztéseket és a megújuló energia hasznosítását célzó pályázati kiírásokra érdemes már a beruházás megkezdése előtt figyelniük, amellett, hogy a legnagyobb projektek esetén a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA) egyedi készpénztámogatási lehetőségekről is lehet egyeztetni. A hazai beruházásokon felül a külpiaci terjeszkedés támogatására is vannak lehetőségek, amelyeket a Magyar Exportfejlesztési Ügynökségen (HEPA) keresztül lehet igényelni. További fontos forrás az energiahatékonysági adókedvezmény, amely Budapesten is elérhető, ezért szinte egyedülálló lehetőség lehet a fővárosi cégeknek.
„Számos hazai vállalat számára elérhetőek a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adómegtakarítások, ám a cégek sokszor nincsenek tisztában vele, hogy valójában a kiírásoknak megfelelő tevékenységet végeznek” – mutatott rá Kocsis Zsolt, az EY Adótanácsadás üzletágának partnere. „Gyakran előfordul, hogy mi hívjuk fel ügyfeleink figyelmét a lehetőségekre. A támogatások maximalizálásának érdekében érdemes minél előbb azonosítani a forrásokat, hiszen számos esetben feltétel, hogy már a projekt kezdete előtt megtörténjen az igénylés”
– tette hozzá.
A támogatások lehívását gyakran adminisztratív pontatlanságok akadályozzák, és az is előfordul, hogy tévesen több jogcímet jelölnek meg az adózók, ezért is érdemes tapasztalt, külső tanácsadót bevonni a folyamatba.
—
Kapcsolódó cikkeink
Az adózást is átalakítja a mesterséges intelligencia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EY: Klímaterv van, de kevés a valódi cselekvés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átfogó adóváltozások 2026-tól: jelentős könnyítések, új kedvezmények és szigorúbb adózási elvárások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
