Hallottam már, de… XIII. – Mi a flights?
A kisadagos koncepciók és a borpoharaztatás valamiféle keverékének tekinthető az az egyszerű, ám annál sikeresebb ötlet, amelyet néhány éve kezdtek el alkalmazni a nyugati világ vendéglátásában a vendégek „szórakoztatására”; gyakorlatilag a spanyol tapasok, a kínai dim sum vagy a görög mezze kultúrájának újragondolásaként – csak éppen az
italok területén..
Az angolul csak flights-nak (ejtsd: flájtsz) keresztelt fogalom önmagában a borozást jelenti kóstolóadagokban – nem szó szerint –, márpedig Bécstől Kaliforniáig egyre több helyen kínálják a borsorokat ételsorokkal vagty azoktól függetlenül is.
A gondosan megkomponált kóstolók 4-6-féle kisebb mennyiségű, 1/2–1 decinyi borból állnak – értelemszerűen jó lehetőséget adva ezzel azoknak, akik több fajtát is szeretnének kipróbálni. Mindemellett a vendégnek alkalma nyílhat így „koncepcepcionálisan” kipróbálni egy-egy borvidék boraiból vagy egyes borfajtákból összeállított sort.
Ma a vendégek kalandvágyóbbak, nyitottak az új ötletekre, de szeretik kényelmesen, szorongásoktól mentesen, apránként felfedezni maguknak a borok világát. A tapasztalatok szerint később visszatérve már bátran rendelnek némelyik megismert borból teljes üveggel is. Ugyanakkor a flights-ok a kisebb költség mellett kevesebb kockázatot jelentenek azoknak a vendégeknek, akik amúgy nem járatosak az adott ital világában. Emellett a módszerrel nagyobb eséllyel sikerül elcsábítani a fogyasztót az olykor unalomig választott, esetleg kifutóban lévő italoktól is. Nem egyszerű ugyan a kínálatot profin összeállítani, de a poharak impozáns „felvonulása” az asztalon önmagában is marketingeszközzé válik. Mint képeink legtöbbjén is látszik, ehhez a vendéglátósok szeretnek speciális, erre a célra készült eszközöket használni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >