Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása a „TÓGAZDA” Halászati Zrt-nél”
A „TÓGAZDA” Halászati Zrt. elkötelezett a fenntartható haltenyésztés mellett. Az ivadék neveléstől a piaci hal tenyésztéséig a teljes portfóliót megvalósítjuk, olyan módon, hogy a természeti értékek sérülése nélkül nyereségesen termeljünk.
A MAHOP_PLUSZ-2.3.1-24-2024-00002 számú, az Európai Unió támogatásával és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló projekt keretén belül 5 év alatt folyósított 334,43 millió forint vissza nem térítendő támogatás kompenzálja a vízi ragadozó madarak és a vidra által okozott termeléskiesést. A vizes élőhelyek ökoszisztémájának egyensúlyban tartásához szükség van az általunk telepített halállományra, mely a gazdasági hasznon túl táplálékul szolgál az élőhely többi résztvevőjének.
A projekt célja, hogy a „TÓGAZDA” Halászati Zrt. által fenntartott halastavakon a környezeti tényezők maximális védelme mellett eredményesen tenyésszünk édesvízi halat a magyar fogyasztók kiszolgálása érdekében
Az Agrárminisztérium részéről a Széchenyi Terv Plusz keretében kiírt MAHOP Plusz-2.3.1-2024 azonosítójú, a „Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása” című felhívás fő célkitűzése egybe esik vállalkozásunk céljaival. Az öt éves célprogram keretében folyósított 334,43 millió forint kompenzálja a 6 vármegyében, mintegy 1700 hektáron fenntartott vizes élőhelyeken található vízimadár és vidra állomány által elfogyasztott ivadék és hal ellenértékét. A hektikus vízhozamok és a magas takarmány árak miatt egyre kevésbé rentábilis édesvízi haltenyésztés számára az életet jelenti a támogatás. A halastavainkon fenntartott ökológiai egyensúly nagyban hozzájárul a magyarországi és az európai környezetvédelmi célkitűzések megvalósulásához. Ezen túl az extenzív haltenyésztés jelentős vízminőség javulást eredményez, mely a hazai vízbázis védelmét is szolgálja. A projekt zárása 2027. december 31. A projektről bővebb információt a www.togazda.hu oldalon olvashatnak.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Újabb intézkedéssel segíti a kormány a tejhasznú tehéntartókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Piaci zavarokat okoz a CBAM
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kormány jelentős forrással segíti a terményszárítók fejlesztését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb intézkedéssel segíti a kormány a tejhasznú tehéntartókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

