Hal ízű vattacukorral mutatkozik be a budapesti Halfesztivál
A hal ízű vattacukortól a tüdős afrikaiharcsa-szalámin át az orosz vodkás hallevesig ismerkedhetnek a fesztivál látogatói.
Az egyéni receptek alapján elkészített magyaros halászleveket, valamint a magyar és az ázsiai halgasztronómia szinte minden szegmensét bemutatja az első Budapesti Halfesztivál február 15. és 17. között a fővárosi Erzsébet téren.
Kizárólag a halról szól a fesztivál, amely az országban fellelhető egyéb hasonló gasztronómiai eseményekkel szemben nem egyetlen fajra koncentrál, hanem igyekszik a teljes magyarországi halpalettát bemutatni. Emellett az ingyenesen látogatható fesztivál vendégei megismerkedhetnek a vietnami, thaiföldi és japán halkultúra remekeivel, a tenger gyümölcseinek elkészítési technikáival is – mondta el Necz István főszervező sajtótájékoztatón szerdán.
Németh József a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség képviseletében hangsúlyozta, hogy a hal az egyik legegészségesebb étel, számos ismert pozitív élettani hatása van. Fogyasztása mégis népszerűsítésre szorul, átlagosan ugyanis fejenként mintegy 4,5 kilogrammot fogyasztanak belőle évente a magyarok – ezzel Európában Magyarország a legkevesebbet fogyasztók közé tartozik.
A szervezők céljai közé tartozik az is, hogy felhívják a figyelmet a hazai élővizek, elsősorban a Duna magyarországi vízének tisztaságára. 2007-ben a tíz legveszélyeztetettebb folyók közé sorolták a Dunát. És bár az azóta elindult kezdeményezéseknek köszönhetően a vízminőség általában javult, további erőfeszítésekre van szükség. A Budapesti Halfesztivállal szeretnék a látogatókat ráébreszteni a Duna természeti értékeire – halállomány, árterek, természetes ökológia – és a magyarországi vizek tisztasága védelmének fontosságára.
A rendkívül változatos ételek kóstolása mellett a látogatók borokat és pálinkákat is kóstolhatnak, sőt akár maguk is elkészíthetik ételeiket például a felállított szalonnasütőn. A kicsiket minividámpark is várja, de szüleikkel együtt a színpadon zajló műsorok is szórakoztatják őket.
A pénteki halászléfőzést és halászlébemutatót Harcsa Veronika koncertje kíséri. Másnap a halászléfőző verseny után magyar folklór programok, a GasztroJazz előadása és a Budapesti Utcazenészek Fesztiválja szolgáltatja a zenét a finom falatok mellé.
Vasárnap a gyermektáncház után bemutatkozik az ázsiai halas konyha, illetve a színpadon az ázsiai folklór. A délutánt „celebfőzés” és jótékonysági programok, majd a GasztroClassic előadása zárja fiatal zenészek bemutatkozásával. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >