Hajszálnyit javult a hazai tejtermelők helyzete
Augusztusban idén először, ha igen kis mértékben is, de emelkedtek a hazai termelői tejárak – derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) legfrissebb jelentéséből.
A nyerstej termelői átlagárában 0,7 százalékos emelkedést mértek júliushoz képest, így a múlt hónapban elérte a kilogrammonkénti 55,31 forintot. Ennél látványosabban, 8 százalékkal emelkedett a kiviteli átlagár, elérve az 59,45 forintot. A teljes tej exportmennyisége 8 százalékkal bővült, míg a fölözött tejé 22 százalékkal haladta meg a júliusban kiszállított mennyiséget. A külkereskedelmi egyenleg azonban továbbra is negatív, mivel az idén január és június között a kivitel árbevétele 20, a behozatalé pedig 7 százalékkal esett vissza 2008 azonos időszakához képest.
Az importált dobozos tej 52 százaléka Szlovákiából, 28 százaléka pedig Csehországból érkezik, 90 százaléka a 1,5 százalékos zsírtartalmú kategóriába tartozik. Az ágazat számára nem túl kedvező fejlemény, hogy miközben a termelői és a nyerstej-exportárak némiképp emelkedtek az elmúlt hónapban, a feldolgozói értékesítési árak 0,4 százalékkal mérséklődtek – írja a napi.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >