Hajrá a hitelekért
A mikro-, kis- és középvállalkozások számára hétfőtől elérhető a növekedési hitelprogram hajrá (nhp hajrá) konstrukció – írja a 24.hu.
Rengetegen tovább törlesztenének azok is, akik több hitellel rendelkeznek
A hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál igényelhető, 1500 milliárd forintnyi, maximum 2,5 százalékos fix kamatozású forrás az eddigieknél szélesebb körben használható, elősegítve a koronavírus gazdasági hatásainak átvészelését és a kkv-k megerősödését.
Az nhp az elmúlt hét évben csaknem 50 ezer mikro-, kis- és középvállalkozás számára biztosított kedvező és kiszámítható kamatozású forrást. Az új konstrukció a legfontosabb paraméterei, így a kamat mértéke és a lebonyolítás módja tekintetében megegyezik az nhp korábbi szakaszaival és a megszűnő nhp fix konstrukcióval.
Gyorsabban utalja ki az áfát a NAV
Az érintett kkv-k az eddigi 75 nap helyett 30 nap alatt visszakaphatják a pénzüket.
Továbbra is elérhetők lesznek a beruházási hitelek – ideértve a lízinget is –, azonban bővül ezek felhasználásának köre. Emellett a maximális futamidő 20 évben történő meghatározása az elhúzódó és lassabban megtérülő beruházások finanszírozását is lehetővé teszi. Tekintettel a beruházások esetlegesen hosszabbra nyúló kivitelezési idejére, a hitelek lehívására a szerződéskötést követő három éven belül van lehetőség, ami további könnyítést jelent az nhp korábbi szakaszaihoz képest.
A munkahelyek és termelési kapacitások megtartása, valamint a vállalatok likviditásának biztosítása érdekében lehetőség lesz újra forgóeszközhitelek felvételére, lényegében szabad felhasználási lehetőséggel.
A forrás így felhasználható vevőkövetelés- és készletfinanszírozáson túl a munkaerőköltség fedezésére, továbbá előfinanszírozhatók EU-s támogatások is, legfeljebb hároméves futamidő mellett.
Az adósságszolgálat mérséklése céljából kiválthatók korábban nem az nhp keretében felvett hitelek is, amennyiben azok célja az nhp hajrában engedélyezett hitelcélokkal összhangban van.
A Magyar Nemzeti Bank kiemelte: a minimális hitelösszeg 1 millió forintra csökkent, így a mikrovállalkozások forráshoz jutásában továbbra is fontos szerepet tölthet be a program. Az egy kkv által elérhető maximális hitelösszeg 20 milliárd forint, ami a kkv-szektor nagyobb szereplői stabilitásának megőrzését segíti elő.
Annak érdekében, hogy az ügyfelek minél hamarabb forráshoz jussanak, a pénzügyi intézményeknek a hitelbírálati döntést az ehhez szükséges információk rendelkezésre állását követő két héten belül kell meghozniuk. A vállalkozásoknak egyszerre több bankot is érdemes megkeresniük hiteligényükkel, hogy minél gyorsabban, minél alacsonyabb kamat és minél kedvezőbb feltételek mellett jussanak finanszírozáshoz – idézte az MTI a jegybank tájékoztatóját. (24.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: 4,7 százalékos éves inflációval számol idén a jegybank
Az infláció 2025 hátralévő részében várhatóan meghaladja a jegybanki toleranciasávot,…
Tovább olvasom >Bankmonitor: Több, mint 19 000 milliárd Ft hever a magyaroknál lekötetlenül
Az MNB statisztikái szerint 19 236,1 milliárd forintot tartottak 2025. első…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >