Hagyományteremtő Harcsafesztivált rendeznek Fonyódon
Először rendeznek a halfogyasztást és az élő vizek védelmét népszerűsítő Harcsafesztivált Fonyódon, kulináris élményekkel, ingyenes kulturális és szórakoztató programokkal, főzőversennyel és lampionos vitorlás-felvonulással.
A Fonyódi Turisztikai Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény „bemelegítő” részeként pénteken este a hajókikötőben óriáskivetítőn lehet végignézni a Románia–Magyarország világbajnoki selejtező labdarúgó mérkőzést. A meccs után Retro Disco lesz DJ Forkmann-nal.
Szombaton egész napos, ingyenes programsorozatot tartanak a fonyódligeti halastavaknál, ahol gasztronómiai különlegességekkel várják a látogatókat. Lesznek különféle harcsából készült ételek, élőhal vásár, zamatos balatoni borok és faszénen sült erdélyi kürtős kalács. Csónakázással egybekötött túra is indul, ahol a vendégek megismerkedhetnek a berek élővilágával és a tórendszerrel. A kikötő és a halastavak között ingyenes kisvonat szállítja félóránként a fesztivál látogatóit.
Délelőtt a helyi néptáncbemutató után a harcsa horgászatáról, életmódjáról, táplálkozásáról tartanak előadást, majd megkezdődik a harcsából készült ételek versenye. Lesz operett előadás, tavi harcsalehalászás, koncertek és harcsapaprikás készítés. A kikötőben este a szórakoztató programok és a halvacsora után lampionos vitorlás felvonulást rendeznek tűzijátékkal.
Vasárnap délelőtt ingyenes sétahajózással egybekötött előadást tartanak A fonyódi halászat és hajózás múltja címmel. Délben Fonyód kincseit bemutató sétát vezet Varga István helytörténész. Délután templomi koncert lesz a Római Katolikus Plébánián. Este a Sándortelepi strandon (a kikötő mellett) Latin magic címmel Szűcs Antal Gábor és Gál Péter tart műsort, majd máglyát gyújtanak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >