Hagyományos csallóközi vásár kezdődik Dunaszerdahelyen
Ötvenezer embert várnak a szervezők a csütörtökön kezdődő hagyományos csallóközi vásárba, amely Dunaszerdahely egyik legnagyobb rendezvénye.
Idén a kézművesek utcáját tovább bővítették, így a látogatók még több minőségi kézműves termékkel ismerkedhetnek meg a vásár három napja alatt. Emellett a mesterek bemutatják az előállítási folyamatokat is. A borok utcájában a régióbeli boros gazdák termékeit kóstolhatják meg az érdeklődők.
A szervezők minden évben igyekeznek emelni a vásár szolgáltatásainak és programjának színvonalát, és olyan vendégeket hívni, akik még nem jártak Dunaszerdahelyen. Idén a fellépők közt szerepel a Magna Cum Laude, a Republic, Nagy Bandó András és a szlovák dzsesszművész, Peter Lipa is. A programot több helyi művész fellépése színesíti, lesznek gyermekelőadások, vásári komédiák, népművészeti együttesek fellépése, cigányzene, de retro diszkó és rockkoncert is várja a vendégeket.
Pápay Zoltán, a vásár igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy körülbelül 400-500 árus érkezik minden évben, nemcsak hazaiak, hanem Csehországból és Erdélyből is. „A vásárban idén már a gasztronómiai rész dominál. A jövőben szeretnénk, hogy a rendezvénynek egyre inkább fesztivál jellege legyen, szeretnénk előtérbe helyezni a programokat a vásárlással szemben. Egyelőre azonban csak ötletelünk” – tette hozzá Pápay Zoltán. A csallóközi vásárt immár 32. alkalommal rendezik meg. (Lengyel Diana, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >