Hadik kávéház
Sokak szerint a Hadik közvetlen környezetének és az utcaképnek az átalakításában figyelembe vették az üzlet koncepcióját és lehetséges szerepét is a környék kulturális nyüzsgésében. Ha a tervek megvalósulnak, a hosszú huzavona után nemrég megnyílt kávéház legendás múltjához illő miliőben fog működni: a háború előtt a szellemi elit egyik kedvenc találkozóhelyeként ismert patinás vendéglátóhely körüli házakban kis galériák, múzeumok is nyílnak majd.

Hadik Kávéház
A kultúrát és a kávéház jelleget jelenleg a berendezés, a bárki által olvasható számos újság, és az irodalmi programok képviselik. Az üzlet minden más eleme, köztük a választék is, 21. századi: tucatnyi kávékülönlegesség, 4-4 alkoholos kávéital, forró csokoládék, teák, shake-k, nagy borválaszték, csapolt és palackos sörök, pezsgő. Nagy a rövidital-kínálat is, amelyben ugyancsak nagy szerepet kapnak a pálinkák. Az étlap 2-2 levesből és előételből, valamint 4 főételből áll 800–2200 Ft között, délben 890 forintért kérhet menüt a vendég. A kávéház vendégeinek süteményt – nem túl nagy választékban – a Nádori cukrászdából hozatnak.
A nagyon szimpatikus koncepció akár el is tarthatja magát a frekventált újbudai környezetben, addig is nagyban könnyíti a működtetők helyzetét a Hadik „testvér-üzlete”, az ugyanarról a konyháról működő, a kávéházénál alacsonyabb árakkal dolgozó, fiatalokra építő, Szatyor bárnak nevezett söröző.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Új brunchozó a budapesti gasztronómiai térképen
Új szolgáltatással bővíti kínálatát a FLAVA Kitchen & More, a…
Tovább olvasom >Gundel János születésnapjára emlékezett az MVI
Hagyományosan csendes megemlékezést tartott Gundel János (1844-1915) 181. születésnapjára emlékezve…
Tovább olvasom >Catering 2025 – A nap videója
Többszáz tányér zökkenőmentes tálalása a berlini AXICA Kongresszusi Központban. És…
Tovább olvasom >