Ha segítjük egymást, a siker sem marad el!
A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében több mint egy évtizede sok ezer határon inneni és túli magyar gazda segíti évről-évre a rászoruló családokat. Mindemellett a program letéteményesévé és közvetítőjévé kíván válni az agráriumon belüli szakmai együttműködéseknek, az információ és a tudás áramlásának, ezen keresztül pedig nem csupán halat, hanem hálót, eszközt is adni. Az eddig elért eredmények arra sarkallnak és köteleznek minden közreműködőt, hogy még nagyobb erőket mozgósítson a program fejlesztéséért, bővítéséért és kiterjesztéséért.

(Fotó: NAK/Lévai Zsolt)
Ezen elvek és célok mentén, első alkalommal került meghirdetésre tehetséges magyar fiatalok boldogulását segítendő a „Magyarok Kenyere a Jövőért” ösztöndíjprogram, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) támogatásával. Első évében az ösztöndíjprogram 12 fiatalnak nyújt anyagi támogatást a fejlődéshez, köztük öt kárpátaljai, két erdélyi és öt anyaországi hallgatónak, illetve fiatal gazdálkodónak. Az ösztöndíjakat jelképező támogatói okiratok, oklevelek átadására 2023. október 30-án, a Parlamentben került sor.
A fejlődést támogatja a program
A „Magyarok Kenyere a Jövőért” program célja támogatni, felkarolni a kárpát-medencei magyar agrárium megújítását, fenntartható fejlődését és innovativitását elősegítő – elsősorban fiatal gazdálkodók által, illetve a jövő („zöldebb”) mezőgazdasága és a biztonságos élelmiszer-termelés érdekében folytatott – tevékenységet, az ehhez szükséges tudás megszerzését.
Az ösztöndíj célja továbbá a tehetséges és elkötelezett fiatal agrárdiákok támogatása, kapcsolati hálójuk bővítése, a hagyományos értékeken alapuló vidéki életforma népszerűsítése, a fenntartható gazdálkodás fontosságának bemutatása, a környezet-, illetve a klímavédelemmel kapcsolatos tudatosság megerősítése.
A jövőre kell felkészülniük a fiataloknak
Az ünnepségen Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke köszöntőjében elmondta, hogy nehézség mindig adódhat, de a fiataloknak a jövőre kell felkészülniük, melyhez a mi feladatunk megadni az alapokat, segíteni az indulásukat, részben anyagi terheket is átvállalva. „A nemzet ott áll mögöttetek. Ne felejtsétek el, hogy szolgálatra kaptunk felhatalmazást, a nemzet szolgálata valamennyiünk közös ügye. Ha segítjük egymást a siker sem marad el. Kívánom, hogy legyetek nagyon sikeresek, melyhez adjon a Jóisten erőt, hitet.”
Dr. Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy az alapítvány számára megtiszteltetés, hogy részese lehet a „Magyarok Kenyere a Jövőért” kezdeményezés elindításának, és segítheti a jövő generációjának tanulmányait, szakmai fejlődését. Az ösztöndíjprogram által igyekszik felkarolni a kárpát-medencei magyar agrárium megújítását. Kihangsúlyozta, az AVHGA elsődleges célja, hogy kezességvállalása révén gyors és hatékony segítséget, támogatást nyújtson az mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozások számára, ezáltal évente tízezernél több gazdálkodó jut forráshoz.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy örvendetes, hogy a Magyarok Kenyere program – a szép számú felajánlónak, a kialakuló kapcsolatrendszereknek hála – egyre szélesebb körben biztosíthat és biztosít támogatást. Kiemelte, hogy az új elem, az ösztöndíjtámogatás egyúttal az agrárágazat generációs megújulásának fontosságát is hangsúlyozza. Mint fogalmazott, jövőnket a jelenünkben alapozzuk meg, gazdaként, nemzetként is.
Kapcsolódó cikkeink
Megkezdte idei munkáját a NAK Mentes Munkacsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A venyige megsemmisítésének szerepe a szőlő aranyszínű sárgaság elleni védekezésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megkezdte idei munkáját a NAK Mentes Munkacsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatára május 28-ig lehet pályázni!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mi kerül a tányérunkra? Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

