Ha a tőke diktál, akkor a mesterséges intelligencia nem lesz tekintettel az emberre
Kollár Csaba, kibernetikus és jövőszakértő volt a FutureTalks Krizsó Szilviával podcast legutóbbi vendége.
A szakember elmondta, hogy az elmúlt időszakban a mesterséges intelligencia annyit fejlődött, hogy a tudása már most nagyon hasonló az emberéhez: „Le tudunk vele generálni mozgóképet, hangot, képet. Bár a gép beszélget a géppel, mégis élő beszélgetésnek fog tűnni. Ez például lehetőséget ad a személyiséggel való visszaélésre is. Az MI alkalmazása számos kérdést felvet számunkra! Mennyire tartja fontosnak az emberi intelligenciát az emberiség? A művészeteknél például egy programkód alapján létrejött alkotás nevezhető-e alkotásnak?” Kollár Csaba úgy gondolja, hogy amíg tiszteljük a humán intelligenciát, addig tiszteljük az általa létrehozott alkotásokat is. DE hangsúlyozza, hogy nem lehetünk naívak, ha a tőke diktál, akkor nem lesz tekintettel az emberi fókuszokra a mesterséges intelligencia. Ez a tőke szaváról fog szólni.
Kollár Csaba egyébként számos példát lát a mesterséges intelligencia humanista alkalmazására is: „Ilyen például az egészségügy, ahol humanista tervezést látunk. És tényleg úgy gondolom, hogy nem jó nekünk, ha a világ dehumanizálódik. Beszélgethetünk egy skáláról, amivel jól le lehet modellezni a gépek működését. Egyik végpont az, ha a gép elvégzi a tevékenységet az ember tudta és akarata nélkül, a másik pedig az, ha mindenhez emberi jóváhagyás szükséges.”
A podcastban szó esett az MI-hez kapcsolódó legnagyobb veszélyekről, a munkanélküliség kezeléséről, a chatbotokról, az adatvédelemről, a véletlenszerűség fontosságáról és a kibertér számos érdekes kérdéséről. Ha nem szeretne lemaradni a FutureTalks Krizsó Szilviával podcastunk adásairól, akkor iratkozzon fel csatornánkra!
Kapcsolódó cikkeink
Dr. Kóka János a FutureTalks podcastunkban – Az egészségügy rólunk szól, arról, hogy mit akarunk csinálni az életünk utolsó 15 évében
Az utolsó másfél évtizedet le lehet élni aktívan és fájdalom…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia és statisztikai adatvagyon: stratégiai megbeszélést tartott a KSH és a NAVÜ
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vendége volt Dr. Palkovics László,…
Tovább olvasom >Új FutureTalks podcast – Hollerung Gábor karmester: A közönség igénye fontosabb mindennél
Hollerung Gábor karmester, Budafoki Dohnányi zenekar ügyvezető zenei igazgatója volt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti felkészülés: csaknem 500 prémium termékét akciózta le a SPAR az ünnepi időszak előtt
Megjelent a SPAR Ínyenc Katalógusa, amelyben hagyományosan az üzletlánc prémium…
Tovább olvasom >