Gyümölcskutatási projektet indít két szatmári társaság
Uniós támogatásból indít a szabolcsi és szatmári tájegység jellemző gyümölcseit érintő élelmiszerkutatási- és fejlesztési projektet két gyümölcsfeldolgozási és konzervipari társaság, a több mint 208 millió forint értékű beruházás ünnepélyes konzorciumi szerződését pénteken írták alá a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtison.
A gyümölcsfeldolgozással és -kereskedelemmel foglalkozó jánkmajtisi Agricolae Kft. és a konzervipari profilú, fehérgyarmati székhelyű Jonaco Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében kiírt, Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című pályázaton nyerte el az összeget, amelynek segítségével a térségben termő szatmári szilvából, illetve a szabolcsi almából és beregi meggyből készítenek majd speciális gyümölcsitalokat és lekvárokat.
A K+F projektben elvégzik például a gyümölcsök minősítő vizsgálatait, az így elkészülő tanulmány pedig segíthet a termékek megismertetésében és piacra jutásában.
Az 1998-ban alakult Agricolae Kft. 2003-ban hozta létre a Meggy Kert-Tész szövetkezetet, 2005-ben a Szatmár Bio Kft., majd 2009-ben a Szatmári Szilvalekvár Kft. kapcsolódott be a munkába. A cégcsoport munkavállalói létszáma a szezonális dolgozókkal együtt eléri a 170-et.
Az Agricolae Kft. nettó árbevétele 2015-ben csaknem 1,2 milliárd forint volt, mérleg szerinti eredménye meghaladta a 121 millió forintot. A cégcsoport tavaly 2,1 milliárd forintos nettó árbevételt realizált. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét is elérte a madárinfluenza
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Átadták az Agricolae Kft. technológiai fejlesztését Jánkmajtison
Több mint 960 millió forint magyar és uniós támogatással fejlesztette…
Tovább olvasom >
Sorozatbetörők fosztogatták a szabolcsi dohányboltokat
Nyolc nemzeti dohányboltba törtek be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a bűncselekmények gyanúsítottjai…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar torma virágzik – mégis nehéz helyzetben vannak a termelők
Bár 2024-ben tovább nőtt a magyar tormaexport volumene, és a…
Tovább olvasom >Erős Pistás pogácsával rukkolt elő az Univer és a Lipóti Pékség
Omlós, mégis nagy erő van benne, egyesíti a túrós-tejfölös könnyedséget…
Tovább olvasom >Nem áll meg 2025-ben sem a SPAR fejlődése: két budapesti áruház újult meg 580 millió forintból
Mintegy 580 millió forintos beruházással megújult két budapesti SPAR szupermarket.…
Tovább olvasom >