Gyülekeznek zászlaink alatt
Számos alkalommal írtunk a Facebook szerepéről a vendéglátós kommunikációban – ezúttal az adatok, amiket kommentálni sem kívánunk, beszélnek helyettünk. A közösségi média marketingszájtjának nevezett socialtimes.hu oldal top100-as listái között nyár óta megjelenteti a magyarországi gasztronómiai vonatkozású Facebook-oldalak naponta frissülő százas listáját (ebbe nem tartoznak bele a Facebook-on magánprofilként jelenlévők).
A rangsort a tagok száma alapján állapítják meg, de a táblázatban szerepel a tagok számának napi növekedése is.
A „legjobb” oldal, a NoSalty Websza-kácskönyv rajongóinak száma augusztus első felében már meghaladta a százezret, a második Mindmegette.hu-é a 25 ezret. Augusztus közepén a további három hely is szakácskönyves szájtoké volt (Receptvarázs, TV Paprika, Olcsó receptek), a hatodik helyig a vendéglátók közül a Don Pepe lánc jutott el tizenötezer taggal. A független vendéglátóhelyek sorában ekkor az első 5 „helyezett” a Déryné, a Symbol, a Kistücsök, a Pataki és a Prime volt. Az első százban szerepelnek szép számmal borászatok és egy nevével oldalát jegyző, jól felépített médiaszakács, Segal Viktor is, ő 1280 taggal
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >