Gyulay Zsolt: működik a trafikrendszer
A dohánytermék-kiskereskedelem kizárólagos állami hatáskörbe vonásával a kormány elérte a fő célkitűzéseket, sikerült jelentősen csökkenteni a fiatalkorúak dohányzását – értékelte az elmúlt egy év tapasztalatait az NDN Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Gyulay Zsolt az MTI-nek elmondta, elindult a feketekereskedelem felszámolása, pontos adatszolgáltatás valósult meg, mindeközben folyamatos a dohánytermékek szakszerű értékesítése.
Gyulay Zsolt elismerte, a rendszer döcögősen indult, de úgy vélte, ez érthető, hiszen rengeteg érdek ütközött. A korábbi közel 40 ezer értékesítési pont helyett jelenleg mintegy 6 ezer dohánybolt működik. A változások legfontosabb mozgatórugója a fiatalok védelme volt. Míg 2013. július 1-je előtt a fiatalkorúak 58 százaléka juthatott dohánytermékhez, addig ma már csak 12 százaléka – állította a vezérigazgató. A trafikosok komolyan veszik, hogy fiatalkorúakat ne szolgáljanak ki, hiszen ez szigorú következményekkel jár, s folyamatosak az ellenőrzések.
Az ellátásról a vezérigazgató elmondta, hogy a lakosság 98,5 százaléka helyben hozzájuthat a dohányáruhoz. A mozgóárusítást végül nem vezették be, mert nem olcsó megoldás.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >