Gyűjtőpontok miatt panaszolták be a Sara Lee-t
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) végül nem indított eljárást a cég ellen, mert az önként orvosolta a kifogásokat.A GVH-t megkereső panaszos a cég
1995. november és 2005. június között zajló
promóciójának rendszeres résztvevője
volt. Az akció megszűnését követően a
pontok mellett szereplő, az akcióban való részvételre
felhívó szöveg ugyan eltűnt a csomagolásról,
azonban egyes termékeken a pontok megmaradtak. Ez az akció
folytatásának látszatát keltette, s így
a panaszos jelentős mennyiségű pontot gyűjtött össze,
amelyek beküldéséért ellenszolgáltatást
nem kapott.
A Sara Lee arról tájékoztatta
a GVH-t, hogy a pontokat abból a megfontolásból
hagyta meg, hogy azokat egy későbbi promóció
szervezése esetén a fogyasztók felhasználhassák.
Tekintettel arra, hogy a fogyasztók a csomagoláson
feltüntetett pontokból arra következtethettek, hogy
a pontgyűjtési akció továbbra is érvényben
van, a Sara Lee vállalta, hogy a termékek
csomagolásáról eltávolítja a
pontokat, és új promóciót szervez azon
termékekre, amelyeken még megtalálhatók a
pontok.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága
A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank…
Tovább olvasom >Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >