Gyorsult a kínai export növekedése
A várt lassulás helyett gyorsult a kínai export növekedése augusztusban, folytatva a koronavírus-járvány utáni helyreállást.

Száguld a kínai export
A kínai vámszolgálat kedden azt közölte, hogy a kivitel dollárban számolt értéke 25,6 százalékkal nőtt augusztusban éves összevetésben. A kínai export ezzel a tizennegyedik egymást követő hónapja nőtt augusztusban. Elemzők a bővülés mértékének mérséklődésére számítottak, 17,1 százalékos növekedést vártak a júliusi 19,3 százalékos emelkedés után. Tavaly augusztusban a kínai kivitel szerényebben, 9,5 százalékkal növekedett részben amiatt, hogy a globális gazdaságot még mindig fogva tartotta a koronavírus-járvány.
A behozatal dollárban számolt értéke 33,1 százalékkal nőtt augusztusban, ami szintén gyorsulás a júliusi 28,1 százalékkal szemben és felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szerepelt 26,8 százalékot. A kínai import ezzel a tizenegyedik egymást követő hónapja nőtt, ám a kedvező adatok hátterében részben a koronavírus-járvány miatti 2020-as alacsony bázisadatok állnak. Tavaly augusztusban a kínai behozatal 2,1 százalékkal csökkent. A kínai külkereskedelmi mérleg 58,34 milliárd dolláros többlettel zárt augusztusban. Elemzők 51,05 milliárd dolláros többletet becsültek a júliusi 56,59 milliárd dollár után.
Kína külkereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben 37,68 milliárd dollárra nőtt augusztusban a júliusi 35,4 milliárd dollárról. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csökkent az agrár-külkereskedelem aktívuma 2025 első három negyedévében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Export vezérelt növekedésére épít az Univer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar export új lendületben: a közepes vállalatok egyre tudatosabban kezelik az árfolyamkockázatot, és új piacok felé nyitnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
