Gyorsul az infláció Európában
Gyorsuló ütemben emelkedtek az éves összevetésű fogyasztói árak az euróövezetben és az Európai Unióban.
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán közölt adatok szerint a 19 országot tömörítő eurózónában, az elemzői várakozásokkal összhangban, 1,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak tavaly januárhoz képest, ami 2013 januárja óta a legerősebb ütem. Tavaly decemberben 1,1 százalékot, januárban pedig még csak 0,3 százalékot tett ki az éves szintű áremelkedés.
A 28 tagú unióban 1,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly decemberben 1,2, januárban pedig 0,3 százalékot tett ki az éves összevetésű áremelkedés.
Négy év óta először, a friss adatok immár közelítenek az Európai Központi Banknak a gazdasági növekedés szempontjából kívánatosnak tartott 2 százalékos inflációs céljához. Legutóbb 2013 januárjában állt kereken 2 százalékon a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme az euróövezetben, azóta rendre alacsonyabb volt.
Idén januárban az euróövezetben 0,8 százalékkal, az unióban pedig 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest.
Az év első hónapjában a legalacsonyabb éves rátát Írországban (0,2 százalék), Romániában (0,3 százalék) és Bulgáriában (0,4 százalék) mérték, míg a legnagyobb értéket Belgiumban (3,1 százalék), Lettországban és Spanyolországban (egyaránt 2,9 százalék) és Észtországban (2,8 százalék) jegyezték fel.
Az Eurostat Magyarország esetében éves összehasonlításban 2,4 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 0,4 százalékos áremelkedést jelzett.
Januárban az energiaárak húzták felfelé az éves inflációt az euróövezetben: az üzemanyagárak 14 százalékkal, a fűtőolaj pedig 26,4 százalékkal drágult. A szolgáltatások 1,2 százalékkal, az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek pedig 1,8 százalékkal drágultak.
Az energiaárakat nem számolva 1,1 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 0,9 százalékkal növekedett januárban az euróövezetben.
Decemberhez képest viszont a maginfláció 1,7 százalékkal csökkent. Havi szinten az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek ára 0,7 százalékkal emelkedett, a szolgáltatásoké viszont 0,2 százalékkal, az energiaiparhoz nem kapcsolódó ipari javaké pedig 3,5 százalékkal esett vissza. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztás húz, ipar fékez: lesz-e sima leszállás 2026-ban?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Coface: Ezek a régió legnagyobb vállalatai – A Mol eggyel hátrébb csúszott, nagyot mentek a Lidl-leányok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Enyhült októberben a németországi infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

