Gyopáros Alpár: a kistelepülések lélekszámán lemérhető a Magyar Falu Program sikere
A Magyar Falu Program elsődleges célja a kistelepülések népességfogyásnak megállítása, melynek eredménye mára a demográfiai adatokból is lemérhető – jelentette ki a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a program keretében felújított polgármesteri hivatal és faluház csütörtöki átadó ünnepségén, Markazon.
Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar Falu Program sikereihez kellett a források bősége, melynek köszönhetően Heves vármegyébe az elmúlt 4 évben ezen a csatornán 30 milliárd forintot meghaladó összegű támogatás érkezett. Ebből a pénzből a falvak lakóinak életminősége javult egyebek mellett a falusi CSOK, az útfejlesztések, az intézmények felújítása, a kisboltok megmentése és a kisvállalkozások támogatása révén – tette hozzá.
Az eredményekben fontos része van annak is, hogy a fejlesztési igényeket maguk a falvak fogalmazták, fogalmazzák meg, „legyőzhetetlen csapatot” alkotva. Emellett a program rugalmas, egyszerű és mentes minden felesleges bürokráciától – mondta.
A 2018-ban megkezdett munka folytatódik, a kormány ennek segítségével legyőzi a korábban a kistelepülésekre jellemző, negatív tendenciákat – közölte.
Ehhez a legfontosabb eszköz az infrastruktúrafejlesztésen kívül az alapvető közszolgáltatások biztosítása, minőségük javítása- közölte. A kormánybiztos úgy fogalmazott: Markaz nem lakópark, hanem valódi falu.
Sokan vágynak arra, hogy ilyen környezetben éljék le az életüket: egy festői szépségű, csendes, nyugodt kistelepülésen, jó közösségben. Ehhez képest korábban évtizedeken át komoly tempóban csökkent Markaz népessége a magyarországi falvak 80 százalékához hasonlóan. Nem a településsel volt gond: elsősorban a fiatalok költöztek el, mert erre kényszerültek boldogulásuk érdekében – húzta alá.
Mára a népességfogyás Markazon is megállt, ami a program talán leghitelesebb értékmérője – tette hozzá.
Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta: választókerülete 56 településéből csak egyetlen lélekszáma haladja meg az 5000 főt.
Korábban volt olyan politikai vezető, aki a falvakat elavult településformának tekintette. Ezzel szemben a kormány a falvakat értéknek tekinti, melyeknek nagy szerepe van a vidéki kultúra és az élet megtartásában – hangsúlyozta.
A Magyar Falu Program apró, de nagyon fontos megoldásokat nyújt a kistelepüléseknek – közölte, megjegyezve: választókerületében mindezt eddig mintegy 15 milliárd forint értéken tette.
Holló László, Markaz független polgármestere elmondta: a több lépcsőben, 2017 óta megvalósult beruházássorozat részeként közel 180 millió forintból újult meg a helyi polgármesteri hivatal és faluház. Ezen belül 143 millió forintot uniós és állami támogatásból energetikai korszerűsítésre fordítottak, míg a Magyar Falu Program pályázatán további 25 millió forintot nyertek az intézmény elektromos hálózatának cseréjére. Az épület fejlesztéséhez a helyi önkormányzat 10 millió forint önerővel járult hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
Coop: 30 év után is irányt mutat
Változékony, gyakran nehezen tervezhető gazdasági környezetben kellett helytállniuk 2024-ben is…
Tovább olvasom >Új pályán a kiskereskedelem
A kiskereskedelem nem csupán a gazdasági növekedés motorja, hanem a…
Tovább olvasom >Tízmilliárdos kerettel indul újra a Magyar Falu Program – július 2-tól pályázhatnak az ötezer fő alatti települések
Tízmilliárd forintos keretösszeggel indul újra a Magyar Falu Program legújabb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >