Gyopáros Alpár: 360 millió forintos fejlesztést valósított meg Elek település a Magyar falu program révén
Háromszázhatvan millió forintos fejlesztést valósított meg Elek a Magyar falu program (MFP) révén – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Békés vármegyei városban.
Kifejtette, a program 2019-es indulása óta 35 milliárd forintnál több forrás érkezett Békés vármegye ötezer lélekszám alatti kistelepüléseire, ebben benne vannak a falusi csok forrásai, az állami közúthálózat fejlesztései, a vállalkozások, egyházi és civil szervezetek támogatásai és egyebek mellett a kisboltok megmentésére fordítható összeg is.
A kormánybiztos Eleken megtekintette a megvalósult fejlesztések közül a könyvtárat és a sportcsarnokot, majd egy harmadik fejlesztési helyszínen, egy játszótéren elmondta, valamennyi beruházás többféle közösségi célt szolgál.
A csaknem 31 millió forintból kialakított könyvtárban társasjáték napot, író-olvasó találkozókat, kézműves szakköröket szerveznek, „élő, izzó közösségi tér” jött létre – fogalmazott. A sportcsarnokban 16,6 millió forintból új sportpadlót fektettek le, felújították az öltözőket és a vizesblokkokat, új labdafogó hálót szereltek fel, és a megyei asztalitenisz szövetség kérésének megfelelően – amely valamennyi versenyét itt rendezi meg – lefóliázták az ablakokat.
Gyopáros Alpár elmondta, a Magyar falu programot folytatni fogják. Szeptemberben hirdetik ki a néhány napja zárult felhívás eredményét, amelyen utak, járdák és kerékpárutak felújítására pályázhattak az önkormányzatok. Ezt követően újabb felhívásokat tesznek majd közzé – húzta alá.
Kovács József (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője szavai szerint az MFP „összegben ugyan nem, de súlyában a kormány legfontosabb programja”, ugyanis olyan célokat hirdetett meg és támogat – országosan ezermilliárd forintot meghaladó értékben már -, amelyek a korábbi évtizedekben más kormányoknak nem voltak fontosak.
Szelezsán György, a 2019-es választáson függetlenként, a júniusin már Fidesz-KDNP színekben megválasztott régi-új polgármester elmondta, az MFP célja, hogy minél élhetőbbé tegyen egy települést, hogy minél több szolgáltatás legyen elérhető helyben. „Eleken jó irányba haladunk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy négy-öt éve folyamatosan emelkedik a gyerekszületések száma a városban, egyre több család költözik ide Gyuláról és Békéscsabáról; és a falusi csok révén sok elszármazott eleki is visszatér a településre.
Eleken MFP-forrásból valósult meg két játszótér építése; 40 milliót fordítottak az önkormányzati kerékpárút felújítására; csaknem 9 millióból fejlesztették két ütemben a temetőt; tízmillióból újult meg a művelődési ház padozata; de ugyancsak 40 millióból újult meg a Szent István utca útja is. Emellett szereztek be közterületi karbantartó eszközöket, és vásároltak eszközöket a védőnői szolgálatnak és a közösségi terekre is.
Kapcsolódó cikkeink
1000-2000 fő közötti települések lezárt üzleti évvel még nem rendelkező italüzletei is igényelhetik a 3 milliós támogatás
Vissza nem térítendő forrásra pályázhatnak energiahatékonyságot növelő fejlesztésekre, marketingre, eszközbeszerzésre…
Tovább olvasom >Gyopáros Alpár: az 5000 fős lélekszám alatti településeken működő boltok pályázhatnak működési támogatásra
Az 5000 fős lélekszám alatti településeken működő élelmiszerüzletek és/vagy hentesüzletek…
Tovább olvasom >Idén a tavalyinál több forrást biztosít a falusi kisboltok számára a kormány
A kormány 2025-ben a tavalyinál több forrást biztosít a Magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >